2010. április 7., szerda

Jármódok

Három alap jármód van lépés, ügetés, vágta. Mindegyik jármódban vannak iramkülönbségek. A normális munkatempón kívül- amelyben a fiatal ló legkönnyebben megtalálja az egyensúlyát, -van az összeszedettség és a két fokozó iram, név szerint a közép- és nyújtott iram. Csupán lépésben ismerünk csak összeszedett, közép és nyújtott lépést.
Lépés
A leglassabb jármód. Négy patadobbanás hallatszik jobb hátsó, jobb első, bal hátsó, bal első. A ló egymás után rakja a lábait, nincs lebegő fázis. Ebből következően a lépés egy lendületszegény jármód. A lónak nyugodtan, higgadtan, azonos támaszkodás mellett teljesen egyenesen kell haladni. Ilyenkor a négy ütemet könnyedén tudjuk számolni 1-2-3-4, és így tovább. Ha elveszti az egyenletes négy ütemet ( 1-2-3-4 ), akkor a lépés hibás. Ha már csak két dobbanást tudunk megkülönböztetni, akkor a ló passzban jár ami nagyon durva hiba. A fiatal ló számára a középlépés a megfelelő. Az összeszedett lépés - ahol a hátulsó lábaknak még jobban előre kell lépniük és a ló jobban feligazodik, és a nyújtott lépést, amelyben a ló még inkább megnyúlik ( a lépések hosszabbak ) - csak magasabb szintű díjlovagló feladatokban követelik meg.
Ügetés
Az ügetés ringó jármód két patadobbanással és lebegő résszel, egyszerre az átlós lábak mozdulnak jobb első - bal hátsó, bal első - jobb hátsó. Az ügetés kétütemű. ( Léptek, illetve dobbanások.) Nagyon könnyű számolni az ütemet. Ez egy lendületes jármód. Megkülönböztetünk összeszedett, munka, közép és nyújtott ügetést. Már az első díjlovagló feladatokban megtalálhatjuk a munkaügetést és a lépések megnyújtását ügetésben, ami a középügetés előfeladata. A munkaügetés friss tempóban lovagolandó. A ló ekkor egyenletesen és ütemesen előrefelé lebeg, és biztos, puha támaszkodást vesz fel a lovas kezén. Az iramot úgy kell megválasztani, hogy kézváltásoknál és íveken ütemvesztés mellett tudjunk lovagolni.
Vágta
A ló leggyorsabb jármódja. Három patadobbanás hallatszik. Egyértelműen lehet számolni, hogy tiszta ütemű-e a vágta 1-2-3, 1-2-3. Megkülönböztetünk jobb és bal kézre történő vágtát. Jobb kézre való vágtában a bal hátsó lábbal kezd és utána követi az átlós láb pár ( jobb hátsó - bal első) és utána a jobb első. Ezt követi egy lebegőfázis. Ez is nagyon lendületes jármód. Vágtában is van összeszedett, munka, közép és nyújtott vágta. A vágtamozgást sokkal jobb kiülni, mint az ügetést, és kevesebb nehézség van benne. Mégis, kezdő lovasoknál ebben a jármódban lép fel leginkább a pánik, hiszen a ló sebessége itt már akár a 25-40 km/h-t is elérheti.
Nyújtott vágta ( galopp )
Ennél a jármódnál a ló ugyanúgy vágtázik, csak hosszabbakat lép, és jobban előretolja magát a hátsó lábaival. Az elnyúlás miatt lehet négyütemű is. Terepen csak akkor szabad elkezdeni a fiatal lóval vágtázni, ha már a lovaspályán elegendő biztonságérzete van. Egy terepen ész nélkül rohanó ló nagyon veszélyes. Az első kilovaglások alkalmával nagyon hasznos egy vezetőlovat használni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése