Pataápolás

Sokan nem tudják, hogy mennyire egyszerű dolog, mert időről időre ezen a területen is divathullámok söpörnek végig. A ló patáját is kezelni kell ugyanúgy, ahogy az ember a kezét is hidratálja néha. Ilyenkor a pata víztartalmának megőrzése a cél, nem pedig az, hogy színe közelítsen az abszolút feketéhez. Természetes körülmények között a reggeli harmat, az eső és a hó teszi mindezt meg helyettünk. Egy rendszeresen kezelt patát elég egy héten egyszer - kétszer vízzel lemosni, de ilyenkor legalább 5 percig kell áztatni. Ez idő alatt megszívja magát vízzel, és mikor a felülete mattá válik, akkor kell bekenni a patakenőccsel. A patamosásra főleg nyáron kell nagyobb hangsúlyt helyezni, hiszen ilyenkor általában száraz a talaj. Vizesebb időkben a mosásnak inkább a tisztán tartás szempontjából van jelentősége.
A pata ápolására szintén többféle kencét használhatunk. Lehet boltban venni, gyógyszertárban kevertetni, és lehet otthon is készíteni patakenőcsöt. Alapanyagnak legjobb a vazelin. Ha ebbe melegen keverünk ricinus - vagy kukoricacsíra - olajat, vagy szintén gyógyszertárban készített vitaminos babaolajat, akkor megtettünk mindent lovunk patájáért. ( A patára ható szerek közül az E - és A - vitaminnak és Panthenolnak van szerepe. Ezeket az összetevőket külön is be lehet keverni a kenőcsbe. ) Minden ki - és bemenetel előtt ellenőrizzük a ló patáját, hogy nincs e rajta sérülés, és tisztítsuk ki.

A nyírrothadás

A pata egyik leggyakoribb betegsége a nyírrothadás. Ezt általában anaerob rothasztó baktériumok okozzák, melyeknek leghőbb ellensége a szárazság és a levegő. Ezért fontos, hogy az alom száraz, és a ló patája gondozott legyen. Ha állásban áll, akkor nagyobb a veszélye a nyírrothadásnak, ezért ilyenkor tegyünk forgácsot vagy fűrészport a szalma alá. A nyírrothadás mindig a középső nyírbarázdából indul ki, ellentétben a patarákkal ( a nyír és a talp szarujának egy jóindulatú túlburjánzása ), ami a szélsőből. Ez utóbbi csak nagyon nehezen és elég radikális módszerekkel kezelhető és hajlamos a kiújulásra. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi indítja el a folyamatot, de az biztos, hogy a nyírrothadásból is kialakulhat. A nyírrothadás könnyen felismerhető kellemetlen és jellegzetes szagáról és a fekete kenőcsös váladékról, melyeket a rothadó baktériumok termelnek, mikor feloldják a nyír szaruját.
Kezelése viszonylag egyszerű. A belső nyírbarázdát a patakaparóra tekert vattával ki kell tisztítani. Ilyenkor jó mélyen bele lehet és kell nyúlni a résbe, de vigyázva arra, hogy ez már egy érzékeny terület. 3% - os Hyperol oldattal,majd jóddal, Betadinnal vagy hasonló fertőtlenítőszerrel mossuk át. Utána SBC pasztát és vattát kell beletömni. Ezt elég naponta egyszer megtenni, ha a vatta nem esik ki. Általában egyheti kezelés után már kiszárad a nyír, de ezzel nem fejeződött még be a folyamat, ugyanis 2 - 3 hónap is eltelik, mire az elhalt rész alatt új szaru kezd képződni. Ez idő alatt a kiújulás megelőzése érdekében nem árt hetente egyszer megismételni a kezelést, hogy a még megbúvó baktériumok is elpusztuljanak. A pata akkor tekinthető gyógyultnak, mikor a nyír már teljesen új, rugalmas száraz szaruból áll. Tévedés az, hogy ha a karám sáros, akkor nyírrothadást kap a ló. Az ép szaru nagyon ellenálló. Ezek a baktériumok csak akkor tudják megtámadni, ha valami miatt sérül. Erre nagyon alkalmas a trágyalé, ami egy idő után egyszerűen feloldja a talp és a nyír szaruját, megszüntetve ezzel annak ellenállását. ( A fakátrány segíthet a megelőzésben, ez a sűrű, fekete, kátrányszagú folyadék egy ideig ellenállóbbá teszi a talpat és a nyírt a trágyalével szemben, így csökkenti a rothasztó baktériumok bekerülésének esélyét. ) Sáros, vizes idő esetén az iskolába való bemenetel előtt nagyobb figyelmet kell fordítani a pata tisztogatására. Az SBC paszta egy nagyon erősen szárító krém. Használatánál gumikesztyű alkalmazása indokolt. Állatorvos írja fel receptre és gyógyszertárban váltható ki. Régebben kék színű rézgálicot használtak, ami kevésbé hatásos, ráadásul mérgező emberre és állatra egyaránt és a bőrön át is felszívódik.

Patarepedés

A másik gyakori probléma a patarepedés. Ez nem az, amikor alulról felfelé reped a pata, mert az megfelelő körmöléssel helyrehozható. A talaj által okozott nyomásokat és az ilyen kis repedéseket károsodás nélkül el tudja viselni a ló. Komolyabb gondot a felülről, a pártaszélről ( ahol a kemény szaru átmegy a puha részbe ) lefelé irányuló repedések okoznak. Ezek lehetnek átható vagy felületes repedések. Sajnos egy idő után szinte minden felületes repedés áthatóvá válik ( ami azt jelenti, hogy a szarutok teljes vastagságában megreped), hiszen a ló patájának hihetetlenül nagy terhelést kell minden lépésnél elviselni. Ilyenkor a repedésből vér szivárog és a gyulladás miatt átmeneti sántaság léphet fel. Kezelését patkolókovácsra vagy állatorvosra kell bízni, akik patametszést hajtanak végre. Amit mi tehetünk, az, hogy fertőtlenítjük, majd bekötjük a patát. Jó, ha mindig kéznél van egy patareszelő és egy patafaragó kés, mert ezzel kisebb alakításokat mi is elvégezhetünk. ( Természetesen előtte alaposan tanulmányozni kell ennek a módját.) Ha szakemberre bízzuk ezt a feladatot, akkor 6 - 8 hetente feltétlenül meg kell körmölni, illetve patkolni a patát.

Patairha - gyulladás

A patairha - gyulladás veszélyessége a ló sajátos lábszerkezetéből ered. A betegség kifejezetten rossz kimenetelű is lehet. A külső kemény szarutok és a belül elhelyezkedő patacsont között csak az úgynevezett szarulemezek tartják a kapcsolatot. A pata bármely gyulladása esetén a szarulemezek között savókilépés indul meg, ezzel megszakítva a kapcsolatot a csont és szarutok között, majd a ló súlya következtében a patacsont megsüllyed és előrebillen ( rotálódik ). Ha a savókilépés az egész patára kiterjed, akkor a szarutok egyszerűen leesik a csontról. Általában a ló ezt már nem éri meg, mert a szenvedéstől legyengül és a szövődmények ( felfekvés, tüdőgyulladás ) miatt elpusztul. Az első 2 - 3 napban elkezdett megfelelő és radikális kezeléssel megmenthető a ló élete, de nagyon valószínű a rokkant pata kialakulása. Kezelni csak kórházban lehet. E betegség kialakulhat szeptikus ( mikor egy sérülés elfertőződik, vagy ellés utáni méhlepény bennmaradása esetén ) és traumás módon. Ez utóbbiról azért fontos tudni, mert pl. patkóhoz szoktatott ló patkó nélküli járása kemény talajon is kiválthatja. Ugyanígy kialakulhat egy kemény sziklára vagy kőre való rossz lépéstől is. Ezek időben elkezdet kezelése esetén a kilátások jobbak, mint az előző kettőnél. A baj csak az, hogy az időben történő észrevételhez szakavatott szemekre van szükség. Általában előbb első patákon alakul ki. Ilyenkor a pata meleg ( ezt mindig reggel, kimenetel előtt kell megnézni, mikor hideg a ló lába ) és a csüdartéria erőteljesen lüktet. A ló nem szívesen mozog, és maga alá húzza hátsó lábait, hogy kímélje az elsőket. Jellemző tünet még a pártaszél megdagadása, ám ez már túl későn alakul ki ahhoz, hogy hatékonyan kezeljék a betegséget.

Patkolás

Vasalásnak is hívják, kezdődik a pata megfaragásával, minek könnyítése végett a kovácsok gyakran tüzes lapáttal megsütik a patát: de ez hiba, mert az égett szaru porhanyóvá vagyis parázzsá válik. Továbbá arra is kell ügyelni, hogy a nyírről csak a foszladozó szaru távolíttassék el, és hogy a saroktámaszokkal való összeköttetése át ne metszessék. A kovács ezután elkészíti a patkót és felpróbálja, vagyis azt állapítja meg, hogy a patkó mindenütt érintkezik - e a pata hordozószélével. A felpróbálás meleg vagy hideg úton eszközölhető, de rendesen az első eljárást alkalmazzák, vagyis a patkót fekete - meleg állapotban teszik néhány másodpercre a hordozószélre s azután azt nézik, hogy mindenütt egyenletesen érintette - e a szarut. A hideg felpróbálásnál korommal, krétával vagy festékkel kenik be a patkót, s a hordozószélre nyomván, megfigyelik, hogy mindenütt megfesti - e azt. Végre még a patkó fölszögellése következik, minél a kovácsnak arra kell ügyelnie, hogy a húsos részekre ne verje, azaz meg ne nyilalja a lovat.( Pallas nagylexikon)

A patkolás veszélyei

A patkolás egyik célja, hogy megvédje a patát a túlzott kopástól és meggátolja a ló elcsúszását. (Ezenkívül úgynevezett gyógyító patkolást is ismerünk, aminek célja az esetleges patahibák javítása. ) Maga a patkolás civilizációs ártalom, ami szükséges rossznak is tekinthető. A patkó védi a patát a túlzott kopástól, de gátolja a természetes tágulást és összehúzódást is. A pata védelmében érdemes naponta kétszer, és a ló minden munkája után gondosan kikaparni. A patkót kb. hathetente le kell venni, hogy megőrizhető legyen a helyes lábvégtengely. A patkó felhelyezésének két elfogadott módja van. Az egyik a hideg patkolás, a másik a melegen való felhelyezése ( sütése ) a patára. Sütésnél a patkót a vörös izzásnál hidegebben kell feltenni, hogy el ne égesse a szarut. A túlzottan elégetett szaru elmorzsolódik, a patkó meglazul, minősége romlik, de fontosabb ettől, hogy kárt okoz a pataszerkezetben. A pata rossz hővezető, ezért a forró vasat anélkül lehet felhelyezni, hogy a lónak fájdalmat okozna, vagy megsértené a szaru alatt elhelyezkedő érzékeny réteget. A pata fehér vonala viszont nagyon jó hővezető, így komoly károkat okoz, ha a fehér vonalon felszalad a forróság. A forró vassal történő patkolás előnye a pontos felhelyezés és a biztonságos rögzítés, de ehhez pontos, rutinos kézre van szükség. Hideg patkolás esetén a patkót - ahogy nevéből adódik - hidegen rögzítik a patára. A hidegen felvert vasak gyorsabban lazulnak, mert nem illeszkednek olyan pontosan, mint a melegen feltettek. Egyetlen előnye, hogy a patkolás gyorsabb. A patkó felverése közben előfordulhat, hogy a szeg irányt változtat, és a pata érzékeny részét érinti, sérti, nyomja. Ennek jele, hogy a ló elhúzza, elrántja a lábát, ilyenkor a szeget el kell távolítani. A kihúzott szegen elszíneződés, a patán pedig vérzés figyelhető meg. Ilyen elszegelés gyakori a patkolásnak ellenálló, sérült, töredezett patájú lovaknál, de előfordulhat akkor is, ha nagyon elreszelték a pata fali részét, vagy a vasat túl szűkre igazították. Nem ritka ilyen esetben, hogy sántaság csak 12 - 24 óra elteltével jelentkezik. Ha ezt észleljük, minden esetben a munkát végző kovácsot kell értesíteni, hogy a problémát megszüntesse. Patkolás után érdemes a lovat lépésben és ügetésben megvezetni, hogy az esetleges problémára, sántaságra fény derüljön.

Az ellés körüli teendők

Sokan izgatottan várják az első, otthonukban megszülető csikó érkezését, de ilyenkor a túlzott aggódás és igyekezet, vagy a megfelelő felkészültség hiánya miatt előfordulhat, hogy a kiscsikó és mamája nem kap megfelelő ellátást. Szerencsére a ló legtöbbször könnyen, és egyedül ellik. Ha ez mégse így történik, akkor viszont komoly gondok lehetnek. A zavartalan ellés lebonyolítása érdekében ezért ezt az eseményt mindenképpen elő kell készítenünk. Mindenekelőtt már egy - két héttel az ellés várható időpontja előtt álljon a kanca azon a helyen, ahol elleni fog. Ez legyen elég tágas ( minimum 3 x 3 m ), hogy kényelmesen le tudjon feküdni. Ne legyen lekötve. Az alom legyen mindig tiszta és száraz. A ló általában este, éjjel, hajnalban ellik, de tapasztalt gazdák tudják, hogy szinte biztosan akkor, amikor senki sem számít rá, vagy amikor már mindenki elaludt a többnapos virrasztás okozta fáradság miatt. Mindenféleképpen illik óránként ránézni, még éjszaka is, és mindenképpen jó, ha van egy állatorvos, aki tud a várható ellésről, és szükség esetén elérhető. Az ellés előtt kb. egy héttel ragacsos folyadék jelenik meg a kanca tőgyén, majd megindul az ún. előtej ( föcstej ) kiválasztása. Ezt nem szabad kifejni, mert nagyon sok olyan immunanyagot és hashajtót tartalmaz, amire a csikónak feltétlenül szüksége van. Többször ellett lovaknál sajnos előfordul, hogy az ellésig elfolyatják ezt a tejet, ezért jó, ha van kéznél ricinusolaj. Ellés előtt röviddel már nagyon híg a trágyája, és a pérája kicsit megduzzad. Ilyenkor többször is le lehet mosni fertőtlenítőoldattal ( Sterogenol, Neomagnol oldat ). Az ellés folyamata akkor kezdődik, mikor megreped a burok és elfolyik a magzatvíz, ez lovaknál többliternyi. A ló általában fekve ellik. Ha minden rendben zajlik, nem szükséges beavatkozni a folyamatba, de azért jó, ha készen állunk egy gumikesztyűvel a kezünkön. A csikónak először a lába jelenik meg. Fontos, hogy mindkettő ott legyen egymás mellett, mert ha nem, akkor az egyik valószínűleg behajlott és akadályozza az ellést. Ilyenkor rögtön állatorvost kell hívni, hogy kiegyenesíthesse a lábat, ami egy igen nehéz munka, mert a csikót orránál fogva vissza kell nyomni, és a lábat benne a szülőcsatormában kiegyenesíteni. Ez a lónak és az ellést levezető orvosnak egyaránt komoly feladat, hiszen mindeközben az anya buzgón tolja kifelé a csikót. Normál ellés esetén soha nem szabad kifelé húzni a csikót, mert megsérülhet a hüvely, és ez komoly fertőzést hozhat létre. A két pata után kb 10 cm - re kell jönnie az orrnak. A váll kitolásáig eltelhet akár 10 - 15 perc is, de utána már pillanatok alatt kint van a kiscsikó. Mikor már majdnem kijött, akkor kézzel le kell szedni az orrlikairól a magzatburkot, és kitörölni a nyálkát, hogy mikor először levegőt vesz, ne menjen a tüdejébe a víz. Utána hagyni kell, hogy a mamája megszagolja, lenyalogassa. Bármilyen aranyos is, nem nagyon szabad hozzányúlni! Egyetlen fontos teendők van ilyenkor, hogy a köldökcsonkot lekezeljük tömény jóddal vagy más fertőtlenítővel. Az egészséges csikó 40 percen belül feláll, és rögtön szopni kezd. Ha ennyi idő után nem tud megállni a lábán, akkor lehet támogatni, tartani a szoptatáskor. A csikóból a bélszuroknak 3 órán belül el kell távoznia, erre szolgál a föcstejben lévő hashajtó. Ezt illik kivárni, mert ha nem tud trágyázni, akkor kis ricinusolajat kell lenyeletni vele, és figyelni addig, míg el nem távozik a kb. 60 cm hosszú bélszurok. A méhlepényt le kell ellenőrizni, hogy teljes egészében kilökődött - e, mert bennmaradása esetén súlyos fertőzés léphet fel, mely akár az anya életébe is kerülhet. A csikó akkor egészséges, ha szinte egész nap fekszik, kerek a hasa, és 20 - 30 percenként szopik. Mikor már evett és alszik, akkor a kancát is meg lehet kicsit tisztogatni. Különösebb ellátást ekkor már nem igényel. Sétálni már másnap kimehetnek öt percre. Ez a mozgás segíti a belső szervek visszarendeződését. 3 - 4 nap után kimehetnek a karámba, de lehetőleg jó, napos időben, a csikónak pedig mindig kell almozott helyet biztosítani, ahol feküdni tud. A köldökcsonknak már másnap száraznak és kicsinek kell lennie. A duzzadt, váladékos csonk köldökvéna - gyulladásra utal, melyet rögtön állatorvossal kell kezeltetni, de még így is nagy az esély arra, hogy a csikó elpusztul. A kancánál 5 - 6 nap alatt meg kell szűnnie a hüvelyi váladéknak. Ellenkező esetben szintén állatorvoshoz kell fordulni.

Takarmányozás

A lovak csipegetve és szinte folyton esznek. Ennek oka, hogy gyomorkapacitásuk kicsi. Az évek során a ló hozzászokik az összetett takarmányhoz, de annyiféle takarmány van a piacon, hogy a takarmányozás sok tulajdonosnak gondot okoz. A ló ínyenc. Nagyon sokfélét eszik. Szinte mindent, ami belefér a zöldség, gyümölcs és takarmány kategóriába. Elsődleges tápláléka általában a szállástakarmány. Napjaink reformkonyhája azonban benyomult a lovak világába is. Mindenféle szagú, színű, ízű lómüzlivel vannak elárasztva a boltok. ( Persze a hagyományos takarmányhoz képest két - háromszoros áron. ) Lehet etetni ellentétben, de nem szükséges, mindenféle abraktakarmánnyal, ami amúgy beletartozik a ló természetes étrendjébe. Fő szempont, hogy mit kapunk. Zab, kukorica, árpa, tritikálé,rozs vagy búza, ezek általánosságban kapható takarmányok Magyarországon. Jellemzően mégis a zab a legelterjedtebb és ezt is tartják a legjobb szemestakarmánynak a ló számára. Sajnos a zab nem áll mindig kellő mennyiségben rendelkezésére. Az árpa nagyjából 20% - al nagyobb tápértékű, mint a zab, viszont kemény héja miatt szinte csak roppantva lehet etetni, különben nem emészthető. Sokan vitatkoznak a kukoricáról. Legfőbb érv mellette, hogy kövér és puha lesz tőle a ló. Ha csak azt eszik és túl sokat, lehetséges, bár ez az érv is megdőlni látszik. Mindenesetre fokozott fizikai munka esetén vagy hidegben nagyon jól pótolja az elvesztett kalóriákat. A rozs is a lótakarmányok közé tartozik, ezzel viszont vigyázni kell, mert túletetése kólikát okozhat. 10% - nál ne legyen több az aránya, mert kesernyés íze miatt a ló nem nagyon szereti. A szemestakarmányok héja cellulóztartalma miatt nehezen emészthető. Ezért ezeket leszokták darálni. Ezáltal viszont a dara gyorsan átmegy az emésztőrendszeren, így nincs ideje a tápanyagnak felszívódni. A roppantás a legjobb megoldás, ha így állítjuk be a roppantót, hogy kicsit megnyomja a szemet, de ne essen le a héja. Aki ezt nem teheti meg, az áztassa be a takarmányt. 6 - 8 óra alatt megpuhul a héja annyira, hogy könnyen emészthetővé válik. Ha van lehetőség darával kombinálni, akkor még jobban lehet növelni a felszívódás mértékét. Fontos, hogy a dara aránya a teljes takarmánymennyiséghez viszonyítva ne legyen több kb. 60% - nál. A ló mindenből ehet, de megfelelő mértékkel! Nyilván más a takarmányozása egy igáslónak, mint egy telivérnek. De az alapok ugyanazok, csak a mennyiségek és arányok változnak a fajta és igénybevétel szerint. Ugyanez vonatkozik a szállástakarmányokra is. Ha lehet, akkor réti - és lucernaszénát is kapjon a ló. Tavasszal, mikor megjelenik a zöldtakarmány, akkor mindenféleképpen állítsuk át fokozatosan a zöldre. Egy 500 kg - os ( hobbi ) ló átlagos takarmányszükséglete 3 - 4 kg szemes - és 5 - 6 kg szállástakarmány naponta. Jó, ha mindenki veszi a fáradságot és összeállít egy étlapot minden lovának külön - külön, melyet időnként módosít, a terheléstől függően. Egyszerű szakkönyvekből ez minden további gond nélkül megtehető. Vemhes kancánál a vehem 4 - 5 hónapig nem igényel többlettakarmányozást, viszont utána az anya majdnem annyit eszik, mint két ló. Itt nem érdemes spórolni, mert egy lesoványodott szoptatós kanca felhizlalása aránytalanul drágább. Zöldséggel, gyümölccsel lehetőleg mindig egészítsük ki a takarmányt. Ezekből szinte minden mennyiségben ehet a ló, a nyalósó pedig mindig legyen ott előtte. A magyarországi legelők ugyanis szelénhiányos területek, ezért ezt mindenféleképpen külön pótolni kell. Változatos takarmányozás esetén nincs szükség külön vitamin - utánpótlásra. Takarmánymeszet ( Futort ) és korpát ( magas B - vitamin - tartalma miatt ) jó, ha adunk a lónak, de arra figyeljünk oda, hogy e kettőt lehetőleg együtt kapja. ( Vigyázat a boltokban kapható 8. sz. liszt nem azonos a korpával, holott sok helyen azt adják helyette. ) Egyoldalú táplálás esetén viszont vitamin - és ásványi anyag kiegészítőket kell alkalmazni. Ezekből számtalan fajta található az üzletekben. A fokozatosság egy általános szabály a takarmányozásban. Mindenféle takarmányváltást fokozatosan, kb 2 hét alatt valósítunk meg. Így elkerülhető a kólika, és a lovasok réme, a patairha - gyulladás.

A ló ápolása

A ló egy különös állat. Nem csak azért, mert neki köszönhetjük, hogy eljutottunk ide a Kárpát - medence oltalmába, hanem azért, mert szervi felépítésének sajátos tulajdonságai miatt kialakuló betegségei sokszor a több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező állatorvosokat is próbára teszi. Azzal, hogy kiemeltük megszokott környezetéből és beállítottuk istállónkba, az évezredek során kialakult természetes reakcióit korlátoztuk le sokszor oly mértékben, hogy ezzel elősegítettük a nála addig ismeretlen, vagy kevésbé előforduló betegségek kialakulását. Természetesen ebbe beletartozik az is, hogy a sokszor nem megfelelő tenyésztés által kialakuló gyengébb szervezetű egyedek életben maradásával a lóállomány általános egészségi állapota csökkenő tendenciát mutat. Ezt a helyzetet súlyosbítja a laikusok által népszerűnek tartott különböző praktikus lótartási divatok elterjedése, ami sokszor nélkülöz minden ésszerűséget, és inkább szolgálja a lótartók kényelmét, mintsem a lovak egészséges felnevelését. De mit is tehetünk mi azért, hogy kedvencünk otthonosan, kényelmesen, de legfőképpen egészségesen élje életét istállónkban?

Ami nekünk a kellemes hőmérsékletet jelenti, az a lóra veszélyes baktériumok melegágya, különösen akkor, ha magas páratartalommal társul. Ezeket belélegezve különböző, az asztmához hasonló tüdőbetegségek alakulhatnak ki. Innen már csak egy lépés a kehesség kifejlődése, ami jelenleg nem gyógyítható, és a lovat kisebb feladatra is használhatatlanná teszi. A hőmérsékletnek mindazonáltal bizonyos szempontból nincs jelentősége, a ló ugyanis a mozgással hőt termel. Bizonyított tény, hogy mínusz 10 - 20 fokot is képes károsodás nélkül elviselni, ha szabadon, ménesben és szélvédett helyen tartózkodhat. ( A haflingi lovak tenyésztésénél előírás, hogy csak ridegen és természetes környezetében nevelhetők fel - függetlenül az időjárástól, még a kiscsikók is a hegyekben, sokszor a hóban jönnek a világra. ) Az egyik legfontosabb tényező, hogy az istálló levegője mindig legyen száraz. Legyen lehetőség szellőztetésre, de ne legyen huzatos a helyiség. Fontos, hogy a ló bokszban álljon, és ne legyen lekötve. Egy átlagos istállóban, még ha angol bokszos is, mínusz 15 fokos hidegnél a belső hőmérséklet éjszaka 0 C körül van. Több ló esetében ez 6 - 7 C is felmegy. Jó tanács, hogy télen az ilyen éjszakai lehűlések esetén délután 2 - 3 óra körül már kerüljenek be a lovak az istállóba, így estére szó szerint felfűtik maguknak azt. A munkát a lóval lehetőleg délelőttre időzítsük. Ha ez nem megoldható, akkor mindenféleképp úgy érkezzen be az istállóba, hogy már le legyen hűlve a normális testhőmérséklet környékére. ( Ez sokszor 15 - 20 perc sétát is jelenthet. ) A ló, amíg megy, nem fázik meg, még akkor sem, ha vizes, de arra oda kell figyelni, hogy ne hirtelen hűljön le a teste. Nyugodtan rá lehet tenni két takarót. Az alsó legyen frottír, a felső vastag posztó, de semmiféleképp ne műszálas. Nem mindig a drága takaró a legmegfelelőbbek. Kb. 15 perc múlva az alsó takarót ki kell venni vagy cserélni, attól függően, hogy még mennyire vizes az állat. A felsőt csak akkor kell eltávolítani, ha már megszáradt. Sokszor lassan szárad, ugyanis az erős munka utáni úgynevezett hőtolulás még 20 - 30 perc elteltével is érzékelhető, mely újabb izzadásban nyilvánul meg. Ilyenkor át lehet csutakolni száraz szalmával, és újra betakarni. Mindezekkel együtt a szélsőséges időjárási viszonyok mellett - és ebbe beletartozik a nyári kánikula is! - mindenféleképpen mérlegelni kell, hogy mennyire tegyük ki kedvencünket egy esetleges megfázásnak vagy hőgutának. ( Mindig az legyen a szemünk előtt, hogy természetes állapotában a ló, ha nem muszáj szinte soha nem rohan annyit, hogy csurogjon róla a veríték, vagy ha igen, akkor van alkalma annyit mozogni, hogy ne fázzon meg. ) A hőtermeléshez energia kell, amit viszont a megfelelő többlettakarmányozással lehet megoldani. Erről még szó lesz a takarmányozás címszó alatt.

Az alom

Általában azt tartják helyesnek, ha a ló döngölt földön áll. Ennek előnye, hogy puha, állítólag ezáltal kevésbé terheli az ízületet. Viszont egy megfelelően tartott ló - eltekintve a téli időszaktól - általában csak az éjszakát tölti az istállóban és ez idő alatt főleg eszik, alszik és nem ugrál. A földpadló tisztán tartása azért nehéz, mert ha nem olyan a talaj szerkezete, hogy a vizelet el tudjon szivárogni, akkor az istállóban állandóan ammónia lesz a levegőben.Ez ingerlő hatással van a hörgőkre és nagy mennyiségben tüdőödémát okozhat, az emberben is!!! A legelterjedtebb aljzat a beton, ez könnyen tisztítható, fertőtleníthető és megfelelő almozással puhábbá tehető. Nem javasolt a mindenféle gumiszőnyegek alkalmazása,mert ha nincs leragasztva, vagy elszakad, akkor nem fertőtleníthető teljesen és ennek, pl. a féreghajtásnál komoly jelentősége lesz. Általános alom a szalma. Az hogy ez zab - , búza - vagy rozsalma legyen, ez inkább attól függ, hogy mit fogadnak el ( az istállóból kikerülő szalmás alom jó minőségű alapja lehet a gombatermesztésnek ), vagy ki mit talált éppen károsnak a ló számára, mint attól, hogy mi lenne a legjobb. Nincs különösebb ok arra, hogy bármelyiket előnyösebbnek tartsuk a másiknál. Az, hogy a ló feleszi - e maga alól egyetlen éjszaka alatt, vagy sem, más jellegű, takarmányozási problémára utal. Ha feleszi, annak legvalószínűbb oka, hogy nem elegendő a szállástakarmány mennyisége.

Fűrészpor vagy forgács?

Ki erre esküszik, ki arra. Legfőbb érv ellenük, hogy porosak. Szakkönyvek szerint a pormennyiséget illetően nincs igazából határérték, az a legkisebb mennyiségben is ártalmas. Egy bizonyos szint elérése után pedig már csak a pormennyiség nő, a károkozás mértéke nem. Ez a bizonyos szint jóval alatta van annak, amit egy átlagos szalma - , szénabála vagy szemestakarmány tartalmaz. Ebből a szempontból tehát mindegy, hogy melyiket használjuk. Szerencsére a ló úgy lett kitalálva, hogy az orrában lévő apró szőrszálak valamelyest mérsékelik e szilikózist, ugyanis amikor legel, igencsak sok porszemet szippant fel a földről. Maradjunk tehát egy közbenső megoldásnál. Mivel a forgács és a fűrészpor nagyon jó nedvszívó, liberószerű mikroszemcséivel alkalmas arra, hogy a vizeletet magában tartsa, így a ráhelyezett szalma sokáig száraz marad, és ez utóbbi valamelyest meggátolja azt is, hogy poros legyen a boksz. A másik jó tulajdonsága, hogy rossz hővezető, és ez által alulról valamennyire szigetel is. A ló szabadnak született. Az egész szervezete arra teremtődött, hogy mozogjon. Ne vegyük el tőle ezt a lehetőséget! Legyen egy karámja, ahol a lehető legtöbb időt töltheti. Minél nagyobb, annál jobb, de ha nincs más, akkor már egy 6x6 - os is megteszi. Tévedés, hogy a ló rohangál. Ha megszokta, hogy állandóan kint van, akkor főleg eszeget, sétál és pihen. Tavasztól őszig éjszakára is kint maradhat. ( Ekkor a szalmából is kevesebb fogy. ) Legyen fedél a feje fölött és egy három oldalról zárt hely, ahol kényelmesen le tud feküdni. Így sem a nap, sem a szél, sem az eső nem fogja zavarni. A szélre egyébként is érzékeny. Ha a karámban nincs ilyen zárt hely, akkor mindenféleképpen vigyük istállóba szeles időben. Mielőtt dolgozunk vele, lehetőleg egy órát legyen kint a karámban. Ezzel egy gyakori betegséget, az úgynevezett bénulásos izomfesték vizelést ( vagy köznapi nyelvén: az ünnepi betegséget ) lehet megelőzni.

Lófajták

A világon több mint 300 lófajtát tartanak számon, és hazánkban is egyre több fajta kerül be. Itt csak a leggyakrabban előforduló és a magyar fajták kerülnek bemutatásra.

Akhal - Tekini

Ez az érdekes, titokzatos lófajta Türkmenisztánból származik. Bőre és szőre alkalmazkodott a sivatagi meleghez, így vékony bőr és finom szőr jellemzi. Türkmenisztán területén az Akhal - Tekini feltehetőleg már 3000 évvel ezelőtt létezett. Valószínűnek tartják, hogy rokona az arab Munaghi versenytörzsnek. Nevét a Kopet - dag hegység és a Kara - kum sivatag közötti, Ahalnak nevezett oázisról, és a teke nevű törzsről kapta. A fajta fejlődésére a 20. század nagy hatással volt. Ezekből az időkből nagy versenyzőkről és nagy örökítőkről különböző dokumentumok maradtak ránk. A Karakorum - sivatag oázisában tenyésztik. A tenyésztés központja Ashabad. Sok fajta vérvonalában találunk Akhal - Tekini várvonalat, de saját fajtája idegen vérrel nem keveredett. Sikertelenül próbálták telivérrel keresztezni. A türkmének fő célja a fajtával a versenyzés volt. A felkészítésre nagyon odafigyeltek. Az időjárástól ( nagy meleg és hideg ) nemeztakaróval védték. Árpával, tojással, lucernával, birkazsír pogácsával etették őket. Megjelenését tekintve sokan furcsának, különlegesnek tartják. Hatalmas teljesítményre képes sivatagi körülmények között is. Az egyik legstrapabíróbb ló. Feje nagyságát tekintve változó, de egyenes orrprofilú, nagy szemekkel, és széles orrlyukakkal, egymástól távol álló fülekkel. Előfordulhat a nóniuszokra jellemző kosfej is a fajtában. Hosszú vékony nyak jellemzi, mely a fejjel 45 fokos szöget zár be. A fej tűzöttségét tekintve magasan tűzött. Nyakát szarvasnyaknak is nevezik, hossza szintén változó. Végtagjai hosszúak. Alkata miatt kifejezetten kényelmes lónak tartják a lovaglás szempontjából. Patái kicsik, kemények és szabályosak. Fémesen csillogó, aranysárga színe a fajta egyedi sajátossága, az aranysárga változatok egyszínűek. Fekete és barna színben is megtalálható, kivétel a tarka. Az Akhal - Tekinit hátaslónak hasznosítják, és szívesen versenyeznek is ve
le.
nemeztakaró

Angol - arab

Az egyik legnépszerűbb hátasló. Ahogy a neve is mutatja, legnagyobbrészt arab, és angol telivér kapott szerepet a kialakulásában. Ebből a két fajtából a legjobbakat örökölte. Ezt a melegvérű lovat Délnyugat - Franciaországban, és az Egyesült Királyságban tenyésztették ki. A franciaországi ménesekben több mint 150 éve tenyésztik. A méneskönyvbe kizárólag azokat a fajtákat veszi fel, melynek vérében 25 százalék arab génhányad található, és őseik arab, angol telivér, vagy angol - arab lovak. Mára a fajta Franciaországon kívülre is elterjedt. Közepes testtömegű, szikár, elegáns. Egyre inkább kezd hasonlítani a telivérhez. Harmonikus felépítésű. Feje egyenes, nyaka hosszú, vagy közepesen hosszú, és középmagasan illesztett. Lapockái dőltek, ennek dőlése szintén a telivérre jellemző. A mar kifejezett, háta feszes, szügye közepesen izmolt. A hátsó végtagok a kiváló vágtamozgást teszik lehetővé. Állkapcsa nem húsos. Feje telivér hatású. Fara hosszú. Jó minőségű csontozat, szabályos lábszárszerkezet jellemzi. Színei pejtől a sárgáig terjednek, előfordulhat még a szürke. Hátaslónak hasznosítják. Galopp jármódban szívesen versenyeznek vele.

Angol telivér

Ez a fajta, mely jellegét tekintve melegvérű ló, a 17 - 18. században alakult ki az Egyesült Királyságban, Angliában. A világ leggyorsabb, legértékesebb fajtája. Számos fajta kialakulásában, keresztezésében, főként a sportlótenyésztésben játszott nagy szerepet. Nagy szerepe van a lóversenyzésben is. A kiinduló állományt a Galloway adta, Ezenkívül még két fajta játszott nagy szerepet az angol telivér kialakulásában. Ez a spanyol ló, és arab ló, mely temperamentumot, minőséget örökített, és egészséget.
Az angol telivért tartják a legnemesebb fajtának. Magyarországon az angol telivér meghonosítása Széchenyi István és Wesselényi Miklós nevéhez fűződik. Erre a fajtára jellemző, hogy az egyéb lófajták azonos testrészeivel összehasonlítva hosszabbak. Bátrak, ám egyes egyedek nehéz természetűek, idegrendszerük kissé túlfeszített. Feje száraz, a mar hosszú, izmos, kiemelkedő, lapockája hosszú, erős, dőlt, jól izmolt. Elegáns nyaka tért nyerő vágtaugrást tesz lehetővé. Mellkasa mély, ágyéka feszes, végtagjai jól inaltak, hosszúak, finomak. Az angol telivér hátulsó hosszú lábainak köszönhetően igen gyors. Marmagassága 150 - 170 cm között, szárkörmérete 20 cm körül van. Színe bármilyen lehet, kivéve a tarkát, legjellemzőbb színe a pej, sárga, fekete, szürke. Hátaslónak alkalmazzák, illetve főként a lóversenyek miatt tartják. Kétéves telivérekkel már versenyeznek. Mindemellett a világ legelterjedtebb kultúrfajtájaként tartják számon.

Andalúziai ló

Az andalúz fajta Spanyolországból, Jerez városából származik. Ez a fajta az egyik a három fajta közül, mely a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. A másik kettő az arab és a berber. A fajta több mint valószínű, hogy időszámításunk előtti, illetve a jégkorszak előtti időkből származik. A berber és az arab ló hatására alakult ki, de ebben a helyi fajták is közrejátszhattak. Az andalúz ló minden valószínűség szerint a tarpán, Sorraia és a berber fajtákból alakult ki. Ami a legérdekesebb, hogy az andalúzt elfogadják a Lusitano fajtában, de fordítva nem. Európa kedvenc lovaként tartották számon, és előszeretettel használták a lovasiskolákban. Ez a spanyol ló nagyon sok fajta kialakulásában játszott szerepet, többek között az amerikai fajták egy része is belőle származik. A tenyésztés központja Jerez de la Frontera, Sevilla és Cordoba. Az Andalúz Tenyésztő Szövetség 1912 - ben alakult meg.
Nemes megjelenésű, szeret menni, bár nem mondható gyors lónak. A feje nemes jelleget mutat, kissé kosfej jellegű. A sörénye és a farka gyakran hullámos, és meglehetősen dús hosszú. A fajtára jellemző az erős csánk, kiváló csontozat,szabályos paták, a rövid, izmos, jól ívelt nyak és az erős, széles válltájék és a lapocka, mely kevésbé dőlt a telivéréhez viszonyítva. Középnagy termetű ló, viszonylag alacsony, szemei mandula formájúak, homloka széles és lapos. Fara meglehetősen lejtős. Színei a szürke, pej, ritkán sötétpej és sötét májsárga, régen akadt tarka is az Andalúzok között. Hátaslónak hasznosítják. Gyorsan tanul, megbízható és jó szándékú. A spanyolokra jellemző temperamentumosság is felfedezhető benne. Akciós mozgású. Kiváló a magasiskolai díjlovagló feladatokra.

Furioso - North - Star

Magyar fajta, a 19. századból ered. Kialakulását pontosabban az 1840 - es évekre tehetjük. A Mezőhegyesi félvér megnevezése azért van, mert a ménes Mezőhegyesen volt. Az alapítómén - Furiosho egy pej angol telivér - a fajtát méretben javította. Ugyanakkor meg kell említenünk a North - Star nevű angol telivér mént is, mely szintén sokáig fedezte Mezőhegyes kancáit. A fajta kialakulására a Nóniusz fajta is hatással volt. Egyébként az imént említett fajtával szoros rokonságban áll a Furioso. Nagyszerű hátasló, feje nemességet tükröz, nyaka nem túl hosszú, a test zömök, mellkasa mély, lapockája dőlt, a hátulsó lábak erősek, fara jól izmolt. Marmagassága 170 cm körüli, jellemző színe a fekete és a pej, de sárga is lehet. Jelenleg Hódmezővásárhelyen található a legnagyobb hazai állománya az Aranyági Ménesben.

Holstein

A németországi Holstein a hazája, innen is kapta nevét. A 17 - 19. századból ered. Kitűnően teljesít terepen, díjlovaglásban és díjugratásban egyaránt. Az egyik legelterjedtebb sportló Európában. A kezdetekkor a Holsteini fajta egy nehezebb testű ló volt. Ebben a holsteiniben valószínűleg spanyol vér is volt. A 19. században aztán változás állt be. A nehezebb testű lovak iránti érdekeltség hanyatlott, átállt a könnyebb testű, kitartó lovakra. Így a fajta kialakulásában javarészt angol telivér és Yokshire Coach horse is szerepet kapott. Tenyésztőszervezete 1960 - ban alakult meg. Intelligens, megbízható, könnyen kezelhető lófajta. Feje nemes, egyenes profilú, a nyak hosszú és enyhén ívelt, a mar magas, mellkasa mély, háta hosszú, a far izmolt és nagy. Az alsócomb izmos és erős, a farok nem túl magasan tűzött, patái nagyok. Marmagassága 170 cm körül van, minden színben megtalálható, kivéve a tarkát, de a legelterjedtebb színek a pej, jegyek például csillag, hóka előfordulhatnak.

Hucul

A Kárpátok kis pónija, melynek származási helyéről sokaknak megoszlik a véleménye. Egyesek magyar fajtának vélik, de ha más nemzetiségűeket kérdezünk, mást mondanak. Így, talán az a legjobb, ha megmarad bennünk a Kárpátok élnevezés, mert ami biztos, az az, hogy a Kárpátokban él. Melegvérű póni, de már a jégkorszak előtti időkből származik. Munkalónak tartják, fogat és málháslónak. Nevét egy népcsoportról kapta. Helyét kiválóan megállja a hegyes területeken, utakon, dombokon. Kialakulására a tarpán ló lehetett a legnagyobb hatással, illetve a tarpán volt a kiindulási állomány. Úgy vélik, hogy a tarpánt keleti vérvonalú lovak kísérték valamikor. Igénytelen fajta, a hidegben is megállja a helyét, ugyanakkor erős és tanulékony kis póni. A feje nemes, közepes méretű, a nyak széles, közepesen hosszú, a mar lapos, a hát hosszú, a törzs rövid, a farok mélyen tűzött, ugyanakkor a farok és a sörény dús. Mellkasa mély, lábai erősek, ugyanez jellemzi a patát is. Marmagassága 135 cm körüli, színe a pej, tarka és a fakó. Hazánkban Jósvafőn gyönyörködhetünk egy ridegen tartott ménesben.

Gidrán

A magyarországi Mezőhegyesi Méntelepen tenyésztették ki 1816 - ban, az Arabian fajta egyik egyedével ( Siglavy Gidrán ). 1817 - ben ez a gesztenyepej/pej színű csődör 6 csikót nemzett Arabian, Turkish, Transylvanian, Spanish - Naples fajta kancákkal. Később ezek a csikók Mezőhegyesre kerültek, és ott a fajta alapítói lettek. 1820 - ban a Spanish - Naples kancának csikója született, 2. Gidrán, és ő lett a fajta alapítója. 1855 - ig a Gidrán fajta anyaállatai 33% Arabian, 22% Transylvanian, 16% Spanish, 16% Nonius, 6% Hungarian Natives és 6% Gidrán kancák voltak. Ezt követően megjelent az angol telivér és 1893 - ban 3 generáción keresztül használták a fajta utólagos fejlesztésére. Shagya Arabian csődörökkel tovább fejlesztették a fajtát. Az eredmény a fajta másik típusa lett, amely kiváló vágta és ugróképességekkel rendelkezett. A modern Gidrán fajta tehetséges lovaglásban és kocsizásban, különösen ismertek az atlétikai képességeikről, jól kiegyensúlyozott vérmérsékletükről és izmos testfelépítésükről. Marmagassága 153 - 170 cm lehet. Kitételek a fajtához tartozáshoz 4 generációra visszamenőleg igazolandó a ló őseinek származása, csak gesztenyepej/ pej színű, melegvérű, Arabian, Angol Arabian fajta lehet. Veszélyeztetett fajta, az egész világon kevesebb mint 200 egyede van, és ennek többsége hazánkban tlaálható!

Lipicai

A lipicai ló melegvérű és már a 16. századtól létezik. Lipicai lovakkal leginkább a Bécs Spanyol Lovasiskolában találkozhatunk. Tenyésztése nemcsak nálunk, Magyarországon folyik, hanem máshol is, ahol saját típusok alakultak ki a lipicain belül. A lipicai lovakat főként a királyi udvarnak szánták. A lipicai spanyol génhányadú ló, a tenyésztésre legnagyobb részben a spanyol ló volt hatással. A fajta nevét a Lipica méneséről kapta, melyet 1580 - ban hoztak létre. A fajtába került arab génhányad is. Tulajdonképpen a fajta tenyésztése során születő lovak tették híressé a napjainkban is sikeresen működő, 1562 - ben alapított Bécsi Spanyol Lovasiskolát, de az intézmény presztízse az állomány fenntartása mellet ma már a színvonalas képzésnek is köszönhető. Kicsit tömegesebb, mint egy átlagos melegvérű ló, de sokáig elél. Nemcsak hátasként állja meg a helyét, sokszor fogják be fogatba, ahol szintén kiválóan állja a sarat. A fejen látszik az arab hatás, bár kissé kosfej jellegű. A nyaka izmos, de rövid, a mar nem kifejezett, háta nem túl hosszú, fara széles, végtagjai rövidek, de erősek és a pata is kemény. Marmagassága 155 - 170 cm közé esik, színe leggyakrabban a szürke, de előfordul pej és fekete színben is. A szilvásváradi ménest is ez a fajta alkotja, mely szinte egész évben szabadon legel a Bükk lankái között.

Kisbéri félvér

A Kisbéri félvér kitenyésztője a Kisbéri Ménes, Magyarországon. A méntelep 1853 - ban létesült 15 000 hold területen. Elsősorban telivér fajtából fejlődött ki. A mén ivadékai tehetségesek voltak, versenyképesek. Az 1876 - os Epson Derbyt Kisbér nevű kisbéri félvér nyerte meg, de meg kell említenünk Kincsemet, a verhetetlen kancát, aki új fejezetet nyitott a Guinness Book of World Records könyvében töretlen 54 versenyével. A Kisbéri mén nemcsak permanens a telivérek versenyének töténetében, de egy olyan félvér ló, amelyik a világ egyik legszebb sportlova. Gondosan megtervezték és figyelték a tenyésztő programot, szigorú volt a szelektálás, egy külön típus bontakozott ki. Száz éven keresztül próbálták a legjobbat megalkotni, mondhatjuk, hogy sikeresen. A Kisbéri félvér sok olyan tulajdonságot kapott, amire vágyunk egy modern sportlóban alkalmazkodó, atletikus, élénk és temperamentumos. 1945 - ben több félvér fajtát veszteség ért. Sokukat elhurcolták. Hogy javítsák a fajtát, más fajtákat használtak, két kontinensen is megpróbálták megmenteni. A Gidránhoz hasonlóan szintén veszélyeztetett fajta, 2000 egyede él. A szövetség célja egy kiváló teljesítményű ló tenyésztése volt, mely ugyanakkor gyönyörű, kitartó, eszes, kiegyensúlyozott és tökéletes karakterű. A Kisbéri félvér alkalmas az összes lovasportra. Minden színben megtalálható, ami magába foglalja a Palominót és a Bucksin színt is, de a tarka Kisbéri nem elfogadott. Elfogadott keresztezések egy négygenerációs pedigrével és 152 cm minimum marmagassággal Trakehner, telivér, arab, angol arab, Shagya Arab és a Selle Francis. Az összes tenyészmént felülvizsgálják, és bizottság engedélyezheti a tenyésztést.

Muraközi vagy magyar hidegvérű

Magyarországra nagy számban importáltak be hidegvérű lovakat főként Ausztriából, elsősorban Vas és Zala megyébe. A századfordulóra két fajtatípus alakult ki. Az egyik helyen melegvérű lovakat kereszteztek Nórival, a másik helyen más hidegvérűekkel. Végül inkább a nehezebb típusú, hidegvérű terjedt el. Az állomány vegyes lett a keresztezések miatt. Majd tenyésztése 1913 - tól kicsit szervezettebbé vált. Először Nóri ménekkel, majd Clydesdale és belga ardennivel próbálkoztak, végül a Nórinál maradtak. Viszont Sopron megyében inkább belga fajtát használtak, és előkerült a shire fajta is. De ez sem volt igazán tetszetős. A II. világháború következtében az állomány lecsökkent. Így 59 belga ardennit és 17 francia ardennit importáltak. A fajta végül 1953 - tól lett elismert fajta. De meg kell említenünk a Percheron fajtát is, ugyanis az 1980 - as évektől használtak Percheron méneket is. A fajtát főleg hús - és igáslónak hasznosítják. Feje arányos, nyaka közepesen hosszú, jól izmolt. A mar nem kifejezett, a s9rénye és a farka dús, a hát széles és közepesen hosszú. Fara terjedelmes, jól izmolt, szügye mély, lapockája közepesen dőlt, ízületei burkoltak. Marmagassága 150 - 165 cm. Színe a pej,szürke, sárga, fekete, és deres.

Magyar sportló

A magyar melegvérű ( vagy ahogy még ismert Magyar sportló ) a magyarországi Mezőhegyesi Megyei Méntelepen tenyésztették ki. Különböző magyar lófajták válogatása ( Kisbéri félvér, Gidrán, Furioso - North - Star és Nonius ), és keresztezése során keletkezett melegvérű sportló, Holsteiner, Hannoverian, és a Dutch warmblood fajták mintájára. A méntelep olyan melegvérű lovakat tudott tenyészteni, amire a modern sportlovak, például díjlovaglásra, díjugratásra. A fajta marmagassága 160 - 170 cm, minden előfordulnak, de egyszínűek. A magyar melegvérű egy könnyed, nagyon elegáns, szép, nemes ló testtartású, eleven, kivételesen okos és jó testalkatú. Mint minden más fajta esetében, itt is szigorú tenyésztés biztosítja a fajta sajátosságainak megőrzését minden tenyészállatra odafigyelnek, minden lónak engedélyezettnek, vagy képesítettnek kell lennie a tenyésztők bizottsága által, valamint sportlói minősítéssel is rendelkezniük kell.

Nóniusz

A nóniusz kialakulásának kalandos története a napóleoni háborúkig nyúlik vissza, amikor is egy francia ménesből zsákmányolták társaival együtt az osztrákok a fajta ősapját Nóniusz Seniort, egy világospej angol - norman mént. 1816 - ban került Mezőhegyesre, ahol a hadsereg részére szerettek volna egy alkalmas típust kitenyészteni. Kialakulására három fajta volt a legnagyobb hatással az angol - normantól tömegesebb lett, az arab telivér a nemességét kölcsönözte, végül, az angol félvér a mozgását javította. A fajtával tulajdonképpen beltenyésztést végeztek. Mivel a beltenyésztés végett a típushibák kiütköztek a fajtán, megpróbálták az 1860 - as évektől egyre inkább angol telivérekkel javítani. 1961 - ben a mezőhegyesi állományt a Hortobágyra telepítették. Mivel a háborúk után a fajtára, mint katonalóra már nem volt szükség, jellege miatt hátas - és igáslónak használták, illetve használják a mai napig. A fajtának tulajdonképpen két típusa alakult ki. A hátas jellegű, illetve a tömegesebb jellegű. Sokoldalú, nyugodt, kitartó, jó felépítésű. Feje kosfej vagy félkosfej, a nyak nem túl hosszú, középmagasan illesztett, a mar nem túl kifejezett, háta kissé hosszú, mellkasa nem túl mély, a far terjedelmes. A lábak erősek és arányosak, a pata kemény. Ugyanakkor meg kell említenünk az inait, melyek szárazak. Marmagassága kb. 160 - 170 cm, övmérete 190 cm körüli. Színe a pej, sötétpej, illetve a fekete.

Shagya arab

A Shagya arab a magyar lófajták egyike. Ezt a fajtát nagy becsben tartják mind a magyarok, mind a külföldiek. Kiváló hátasló, híres a minőségéről. Arab jellegű és a 19. századból származik. Sokan összetévesztik a Shagya arabot az arab telivérrel. Pedig van különbség. A fajta kialakulására három fajta volt hatással, a spanyol, a magyar, és az angol telivér, Shagya az alapítómén neve, mely 1836 - ban érkezett Szíriából Bábolnára, s egy 160 cm - es marmagasságú, szürke mén volt. Az 1789 - ben alapított Bábolnai Ménes kezdte el a fajta tenyésztését, melynek célja eredetileg egy katonamén létrehozása volt. 1816 után a tenyésztési előírások megkomolyodtak a Shagyaval szemben, a tenyészcél szerint a kancákat csak keleti vérű mének fedezhették. Így a fajta magas arab vérhányaddal rendelkezik. Kialakulásában természetesen a legnagyobb szerepet az arab ló kapta, erről is kapta a nevét ( arab ). Az Arab Ló Tenyésztőinek Szövetsége 1972 - ben alakult meg. A fajtát önálló fajtaként csak 1978 - ban ismerték el. Tömegesebb, mint az arab telivérek, a marja is kifejezettebb, és a lapockája is dőltebb. A feje gyönyörű, barátságos és előkelő, széles homlokkal, kifejező szemekkel. A fülek kicsik, a nyak magasan illesztett, nem túl hosszú. A hát középhosszú, olykor rövid, az ágyék tökéletes. A far terjedelmes, a hátsó végtagok szabályosak, az ízületek szárazak, a paták szabályosak. A faroktűzés magasan helyezkedik el. Energikus, gyors, vágtája kerek. Marmagassága 160 cm körüli, szárkörmérete 19 - 20 cm. Bármilyen színben előfordul, de a leggyakoribb a szürke, pej és a fekete.

Shetland póni

A Shetland - szigetekről származik. Úgy gondolják, hogy a szigetekre emberek vitték be. Mivel a sziget el volt határolva, így kialakult egy önálló fajta. Az 1800 - as évekig vadlovaknak számítottak. Az első Shetland Pony Stud Book Society 1831 - ben alakult meg.
Két típusa van. Az egyik a hidegvérű lovakhoz áll közelebb, mély és széles törzsű. A másik könnyebb típusú. Feje arányos, homloka széles, fülei aprók, nyaka középhosszú, háta rövid, fara jól izmolt. Lábai rövidek és erősek. Sörénye és farka dús. A könnyebb típusú86 cm alatti méretű, míg a nehezebb típusú 87 - 107 cm magas. Minden színben megtalálható, de a leggyakoribb színe a fekete.

Welsh póni

A Welsh fajtának alapvetően négy fajtája van. Ezek a következők
A változat - Welsh mountain póni,
B változat - Welsh riding póni,
C változat - Cob típusú Welsh póni,
D változat - Welsh cob póni.
Ezek a változatok tulajdonképpen az elvárások alapján jöttek létre. A fajta a 11 - 12. században alakult ki, Walesben. Nemes megjelenésű, büszke tartású. Feje kicsi, nemes, homloka széles. Szemei nagyok, fülei aprók, egymáshoz közel állnak. Orrlyuka nagy, nyaka hosszú, a mar nem túl kivejezett, mellkasa mély, háta széles. Mellső lábai hosszúak, a bokák jól fejlettek. Ezek az adatok általánosságban mind a négy típusra jellemzőek. Nagyon népszerűek az egész világon, mozgásuk energikus, és rendkívül kiegyensúlyozottak. Hosszú élettartalmúak és nagyon jó munkakészséggel rendelkeznek. Az A és a B változat csak méreteiben tér el egymástól. Mozgása kissé akciós, de kiegyensúlyozott vérmérsékletű. Marmagassága 122 cm körül van.