Lovak napjainkban

Fogathajtás

A lovak szerepe az előző évszázadokhoz képest napjainkra nagyban megváltozott, a hadászatban szinte egyáltalán nem találjuk meg őket, a mezőgazdaságban csak bizonyos területeken jellemző az igába fogásuk. A tenyésztés és a fajták fenntartása mellett azonban olyan terület is akad, aminek hagyományai ma is töretlenek. A fogathajtás már az ókori görög olimpiák versenyszámai között is szerepelt. Az első szakszerűen megörökített kocsiverseny Homérosz Iliászában olvasható. A kocsiversenysport a római császárok korában óriási méreteket öltött. A Circus Maximusban a pompás lovakat, fogatokat és hajókat Augstus császár korában 150 ezer néző, Domitianus uralkodása alatt 385 ezer néző láthatta időről időre. A fogathajtás, mint modern, szervezett sport azonban alig több mint 100 éves múltra tekint vissza. A Nemzetközi Szövetség ( FEI ) 1970 - ben tette hivatalos sportággá, és a határozat értelmében az első hivatalos Európa - bajnokságot éppen Budapesten rendezték 1971 - ben, négyesfogathajtó kategóriában. Egynapos versenyeket főként bemutatás céljából rendeznek, sokszor amatőr hajtók részvételével. A megyei, területi versenyek és bajnokságok általában kétnaposak. A hazai és nemzetközi hivatalos A és B kategóriás versenyek három napon keresztül folynak. A versenyeket egyes - , kettes - , és négyesfogathajtó kategóriában rendezik. Ezt kiegészíti a pónifogathajtás is kettesfogathajtó kategóriában. Maga a fogathajtás három versenyszámból áll. A díjhajtásban vizsgálják a hajtó és a ló kapcsolatát, különleges engedelmességi formulákat. Értékelik a ló ápoltságát, és a hajtóval való összképet is. A maraton hajtás során a fogatoknak általában 6 - 7 vizes, illetve dombos akadállyal kell megküzdeniük. Az akadályhajtásban egy meghatározott, szűk időn belül kell a versenyzőknek sikeresen célba érniük. Új színfoltja a fogathajtó sport nemzetközi versenyeinek a mozgássérültek egyesfogathajtó világbajnoksága. A legtöbb hajtó lipicai lovakkal dolgozik, mert hazánkban ennek a fajtának a tenyésztése a legelterjedtebb. A fogathajtó sport a Magyar Lovas Szövetség legeredményesebb szakága. Fogathajtóink napjainkban a világ élvonalához tartoznak.

Fogatos lovak nevei

Nyerges
A fogatban ( kettes, hármas, négyes, ötös, hatos, hetes fogatokban ) az a ló, amelyik a kocsi rúdja mellé bal oldalra van befogva. A nyeregből hajtott fogatok esetében ezt a lovat valóban felnyergelik.
Rudas
A fogatban ( kettes, hármas stb. fogatban ) az a ló, amelyik a kocsi rúdja mellé jobb oldalra van befogva.
Gyeplős
Négy vagy több lóból álló fogatokban a nyerges elé fogott ló.
Ostorhegyes
Négy vagy több lóból álló fogatokban a rudas elé fogott ló.

Military ( lovastusa )

Ez a sportág a katonaság által szervezett távlovagló versenyekből fejlődött ki, melyet először terepversenyekkel, később díjlovaglással egészítettek ki. Military International néven 1905 - ben Brüsszelben írták ki azt az összetett versenyt, melyről a sportág elnevezése származik. Nálunk lovastusának és háromnapos versenyszámnak is nevezik, mivel három különböző versenyszámot foglal magába. A díjlovaglást a díjlovagló négyszögben kell teljesíteni. A terepverseny négy szakaszból áll. Az első és harmadik szakasz ösvényeken, utakon keresztül vezet. A második szakasz az akadály - versenypálya ( Steeple - Chase), míg a negyedik szakasz a terepakadály - pálya ( Cross ). A military harmadik eleme az ugróversenyszám.

Távlovaglás

A mai lovasportok közül talán a távlovaglás az, amely célját tekintve a legkevésbé változott a korai évekhez képest. A legendás hírű Bukephalosz Nagy Sándort állítólag 18 ezer kilométeren át vitte a hátán, de a fennmaradt adatok szerint az amerikai póniexpressz egyik lovasa hat hónapon át hetente, a hét három éjszakáján, 48o kilométert tett meg lovával. A 19. század végén a katonaság rendezett hosszabb távon távlovaglóversenyeket. A magyar lovasok és lovak az 1892 - ben Bécs - Berlin között megrendezett távlovaglóversenyen átütő sikert értek el. Mivel sok ló nem élte túl ezeket a megpróbáltatásokat, ma már igen szigorú szabályok mellett rendezik meg a távlovaglóversenyeket. A Nemzetközi Lovas Szövetség 1980 ban hivatalos szakágává nyilvánította a távlovaglást. ( Hazánkban először 1988 - ban rendeztek távlovaglóversenyt, ám a sportág fiatal hazánkban több évezredes múltra tekint vissza, őseink már a kalandozások idején is nagy távlovasok voltak. Némi túlzással ugyan, de a hazai távlovas történelmet akár eddig az időszakig is vissza lehetne vezetni. ) A speciálisan erre a célra tenyésztett és felkészített lovakon a versenyzők különböző távokon ( 30 - 120 km) indulhatnak. A pálya előre meghatározott útvonalon halad, s változatos terepviszonyokkal rendelkezik. A távlovagláshoz hasonlóan a távhajtás is tereppályán zajlik. A hajtóknak kijelölt terepe kell a természetes akadályokon áthaladniuk, a lehető legrövidebb idő alatt. A távlovagló, illetve távhajtóverseny összetett képet mutat lóról és lovasáról egyaránt. A ló belovagoltságát, idomítottságát, irányíthatóságát, tulajdonságait, a versenyző idomítási és állóképességét is próbára teszi. A verseny több szakaszból áll. Az egyes szakaszokat - minimum 40 kilométerenként - megállók választják el egymástól, ahol minden esetben állatorvosok vizsgálják meg, hogy a lovak továbblovaglásra, illetve hajtásra alkalmas állapotban vannak - e. A verseny győztese az, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a megadott távot. Csapatok esetén az első három helyezést elért csapattag eredményének összege dönti el a versenyt. A lovak egészségi állapotát az állatorvosi kapuknál ellenőrzik. Amikor a lovas beérkezik, az időmérő feljegyzi a beérkezési időt. Ettől számítva 30 percen belül jelentkezni kell állatorvosi vizsgálatra. Bár ez inkább a felnőttek sportja, egyre gyakrabban rendeznek gyerekek részére is, főleg távhajtó versenyeket. Természetesen itt sokkal kisebb a táv és a pálya is könnyebb, viszont a szabadban, hegyen - völgyön próbálhatja ki magát a fiatal lovas vagy hajtó.

Lovastorna ( voltizs )

Már az ókorban is izgatta az embereket, hogy bátorságukat és ügyességüket a vágtató lovon akrobatikus gyakorlatokkal bizonyítsák. A régi Rómában például az ilyen feladatok a jómódú ifjak lovaglóoktatásának részei voltak. A reneszánszban a voltizs aztán önálló sportággá fejlődött, nevét a francia befolyásnak köszönheti ( la voltige ). A sportág jellegét az olasz voltigare szó is mutatja, melynek jelentése röpködni. Ez kifejezi a lovon végzett tornagyakorlatok könnyedségét, a fel - és leugrásokat, hiszen a voltizs a lovaglás és az akrobatikus torna ötvözete. Általában lóháton zenére végrehajtott tornagyakorlatot jelent. Némileg eltérhettek a sportág ma ismert gyakorlataitól a lovagkori tornagyakorlatok, ám céljuk megegyező volt ezzel, a lovasok, esetünkben lovagok ügyességének fejlesztéséét szolgálták. Csakúgy, mint a 19. században a magyar huszároknál, akik a lovon való ülés javításának céljából edzették magukat hasonlóképpen. A 20. században felívelő voltizs 1920 - ban és 1928 - ban olimpiai sportág is volt. Napjainkban leginkább a gyermekek sportja. A lovastorna kitűnő lehetőség arra, hogy játékosan, szinte észrevétlenül tanítsuk meg a gyereket bízni a lóban. Mivel a gyakorlatok végrehajtásához több gyerek együttes, jól összehangolt munkájára van szükség, az edzések kiváló csapatépítő alkalmak is egyben. A lóval való első kapcsolatteremtéshez a legkisebbeknek is nagyszerű élmény. A gyerekek kiskorukban a lovat sok esetben egy élő mászókának vagy játszótársnak tekintik, élőlényként kezelik a tornaszert, és nem csak egy eszköznek. Közben megtanulnak bízni az állatban és megértik, hogy nem elég fel - le ugrálni rá, ápolni is kell, ezenkívül hogy a tornagyakorlatokban rendszer van, és vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani. A voltizslovakat szeretettel gondozzák a gyerekek, miközben megtanulnak bánni a lóval, megtanulják, hogy az ápolás és ellátás éppolyan fontos, mint maga a sport. A lovastornánál a lóval való érintkezés folyamatosan testközeli. Minden lovastornász állandóan tudatában van annak, mennyire függ lova jóindulatától és szorgalmától. Ennek következménye a hálás és körültekintő együttlét.
A voltizs tulajdonképpen a lovaglás előszobája, a ló közelségét már fiatalon elfogadó és megszerető lovasok mozgáskultúrája és magabiztossága a későbbiekben kitűnő alap lehet a sportszerű lovagláshoz. A voltizsedzések bemelegítéssel kezdődnek, maguk a lovastornászok következetesen felkészülnek a lovon zajló edzésre. Ez magában foglalja az általános erőnléti edzéseket, többnyire futást, gimnasztikát, nyújtó és lazító gyakorlatokat, valamint a kötelező és kűrelemek szárazedzését a talajon vagy a tornalovon. Ez a tornásznak ugyanolyan fontos, mint bármelyik más sportban a bemelegítés, hiszen itt is tornagyakorlatokat végeznek a lovon, de ugyanolyan fontos - mint minden más lovassport esetében - a lónak is. A lóval való edzés minden esetben a lovak bemelegítésével kell, hogy kezdődjön. Talán érdemes megfontolni, hogy mielőtt a hobbilovas vagy a díjugrató felül a lóra, ő is bemelegítsen, hiszen sok kisebb húzódás vagy törés elkerülhető a lovasbaleseteknél, ha nem csak a ló laza kellően, hanem a lovas is.
Ahogy a talajtornához, a voltizshoz is szükség van minimális mozgékonyságra. Aki nem a versenyeket tűzte maga elé célul, annak természetesen nem kell kitekernie a lábát, hanem lehetőségeinek keretein belül is élvezetet találhat a tornában. Ennek ellenére már a legegyszerűbb gyakorlatok is fejlesztik a mozgékonyságot. Egyes izomcsoportok megfeszítését és ellazítását célzottan kontrollálják, ezzel javítják a test általános érzetét. A lovaglás egyébként is odafigyelést, összeszedett, állandó kontroll alatti, tudatos mozgást igényel a lovastól. Ez még inkább igaz, ha lovaglás közben tornamutatványokat hajtunk végre, vagy fel és le ugrálunk egy lóról. Az egyes izmok elszigetelt működtetésének képessége is nagy jelentőséggel bír a lovaglás szempontjából. A voltizs ezt a képességet hatékonyan fejleszti, így hasznára válhat a fiatal lovasnak a későbbi díjugratáson vagy főleg díjlovagláson történő eredményes szerepléséhez. Legtöbb kezdő lovas a lóról történő leeséstől, vagy a lóval történő eleséstől fél a legjobban. Tudomásul kell venni, hogy aki lóra ül, annak számolnia kell azzal, hogy valahogy el is kell kerülni róla. Optimális esetben szépen, nyugodtan leszáll a lovas, de bizony előfordul, hogy hirtelen, vagy nem önszántából kell elhagyni a nyerget. Ilyenkor nem kell itt feltétlenül a ló rosszindulatára gondolni, egy megcsúszás vagy az erdőben egy váratlan ág előkerülése is okozhatja a gyors helyváltoztatás okát, és ilyenkor nem mindegy, hogy pánikszerűen, vagy rutinnal hagyjuk el a ló hátát. Sok esést meg lehet előzni, ha a lovas nem félne az eséstől. Aki fél, merevvé, görcsössé válik, elveszti az egyensúlyát, az esés pedig egyre bizonyosabbá válik. Ha azonban a lótól való elválás tényleg elkerülhetetlen, a félelemtől mentes lovasnak minden adu a kezében van. A laza test szinte önmagán segít. Aki lazán esik le, automatikusan legurul. Aki ezzel szemben görcsösen a félelemtől, azt az a veszély fenyegeti, hogy már az ártalmatlan eséseknél is súlyosan megsérül. A voltizsnál nem szálnak le a lóról. Lecsúsznak, siklanak és ugranak minden variációban. Gondoljunk bele: például egy 150 cm magas gyerek, aki egy 165 cm marmagasságú lovon áll, jó háromméteres magasságból néz le, mielőtt vágtában leugrana a lóról. Ez nem különlegesség, hanem egy gyakorlat, amelyet a voltizscsoportok szinte minden kűrjében többször is végrehajtanak a résztvevők. Mivel az edzéseken természetesen a korrekt legurulást is gyakorolják, a kockázat minimális, és a gyerekek teljesen félelemmentesek.A versenyeken és a lovas rendezvényeken az alig iskoláskorú gyerekek a nézők számára elképesztő dolgokat mutatnak be, és minden esetben kivívják elismerésüket.
A ló hátán a lovastornász gyerekek játékosan megtanulnak a ló mozgására hagyatkozik. Már a hat alapgyakorlat ( alapülés, zászló, malom, lengés, állás, olló) nagymértékű egyensúlyérzéket követel meg, és a ló mozgásának érzését. A saját súlypontjukat a lóéval kell összhangba hozniuk, méghozzá nemcsak alapülésben, hanem a különböző tornamutatványok közben is. Sok lovastornász szinte a holdkóros biztonságával mozog a ló hátán. Egy normál kezdőnek ezzel szemben sokat kell dolgoznia, hogy egy minimális lazaságot és biztos egyensúlyt érjen el a nyeregben. Aki már lovastornázott, általában nagyon gyorsan halad a lovaglás tanulásában is. A lovagló voltizsáló a normál kezdőnél sokkal ritkábban is esik ki a nyeregből, hiszen nem olyan könnyű kizökkenteni az egyensúlyából. Mindenkinek van veleszületett ütemérzéke, csak nem biztos, hogy ez egyezik a lóéval, ezért az esetek túlnyomó részében ezt gyakorolni kell, át kell állni a lovaglás idejére a ló ütemérzékére. Éppen a versenyszerű lovastorna támaszt magas követelményeket az ütem és ritmus tekintetében. A megfelelő időzítéshez való érzék rendkívül fontos. Azoknál a gyakorlatoknál például, amelyekben több tornász vesz részt, minden attól függ, hogy a résztvevők egyezzenek a számolóütemben és a gyakorlat ritmusában. Csak akkor sikerülhet, ha a megfelelő pillanatban kezdik és fejezik be, engedik el, vesznek lendületet vagy lökik el. Az ütem a ló kiképzési skáláján egészen elöl áll. A jármódok tisztasága minden lecke előtt való. A ló ütemének felismeréséhez, lovaglásához és megtartásához azonban a lovasnak fejlett ritmusérzékkel kell rendelkeznie. Ennek az ütemérzéknek a fejlesztéséhez a voltizsálás kimondottan hasznos. A csapatszellem minden tornászcsoportban elengedhetetlen. Bár a versenyeken a kötelező gyakorlatoknál mindenkit egyenként értékelnek, a kűrben a különböző képeket több tornász közösen hajtja végre, és a versenyeken elért összesített eredmény számít. Ez elősegíti az összetartást. A voltizscsoportban mindenki fontos. Éppen a kűrgyakorlatokhoz van szükség sokféle különböző képességre és alkatra. Kicsitől nagyig, a filigrántól az erősig, mindenki hozzájárulhat a sikerhez. Ezenkívül a csoport csapatdinamikára tesz szert, gyakran csak ez teszi lehetővé a különleges teljesítményeket. A lovaglás ezzel szemben elsősorban egyéni sport. Kezdetben mindenki a saját sikeréért küzd. A verseny vagy akár az istálló légköre azonban jelentősen függ attól, mennyire készek az egyéni versenyzők elismerni más lovasok tehetségét és teljesítményét, vagy tanácsokat és gyakorlati segítséget nyújtani a gyengébb lovasoknak. Mások teljesítményeit és sikereit nem irigyelni kell, ezeknek pozitív kihívást kell jelenteniük.

Díjugratás

Több száz éve kezdődhetett, nem is tudjuk pontosan, ki találta fel. Egyes történészek szerint már a korai nomád népeknél előfordulhatott, hogy kisgyermekeket és terhes asszonyokat oldalt ültettek fel a lóra vagy más hátas állatra, hogy kényelmesebben viseljék el a hosszú utazást. A legelső olyan nyergek, melyek valóban abból a célból készültek, hogy a lovas oldalvást üljön rajtuk, a 12. sz. környékén alakulhattak ki a Közel - Keleten, illetve Egyiptomban. A 14. században Anna királynő népszerűsítette, hogy a kor hölgyei öltözékükhöz méltóan utazhassanak. Az akkor használt korai dámanyergek nem is hasonlítottak a ma használatosakhoz: a hölgyek teljesen féloldalt ültek rajta, a nyeregnek sokszor karja is volt, mint egy igazi karosszéknek. A 16. században a málhanyergek voltak nagy hatással a fejlődésére. Ekkor már a dámanyereg egy szarvval rendelkezett, mely jobboldalt középen helyezkedett el. A szarvat Medici Katalin feljebb tetette, így átvethette rajta a lábát, nagyobb biztonságban érezve magát. A kengyel használatát is ő vezette be. A 19. században fejlesztették ki a második szarvat, ettől kezdve az előkelő hölgyek ilyen nyerget használtak vadászathoz, sétalovagláshoz. Akkoriban nem is tartották illendőnek, ha egy hölgy lovagló ülésben, lábait a lovon átvetve lovagolt. A dámanyereg, vagy ahogyan sokan nevezik, amazon nyereg az 1930 - as években kisebbé, könnyebbé vált, szerkezete erősebb lett. Kialakult a modern dámanyereg, ám a második világháborút követő általános elszegényedés és a nők az irányú törekvései, hogy a versenyeken a férfiakkal együtt rendes lovagló ölésben indulhassanak, nem tett jót a dámanyereg népszerűségének. A női nyereg letűnt a színpadról, mint azon idők maradványa, amikor e téren nagy különbség volt férfi és nő között. A stílus csak 20 - 30 éve kezdett újjáéledni, és bár elmondhatjuk, hogy reneszánszát éli, a dámanyereg ma mégis kuriózumnak számít. A lovak és a női nyereg szeretete Angol állami pecsét a királynőt lovon, női nyeregben mutatja. Ilyen példaképpel a dámalovaglás a szigetországban nem is halhatott ki, az 1974 - ben alapított Side Sadie Association ( Női Nyereg Egyesület ) 1200 tagot tart számon. Évente egyszer kézikönyvet adnak ki tagjaik számára, ismertetik a versenyek szabályait, valamint elismert bírák és kiképzők listáját. Az évente nyár végén megrendezésre kerülő Nemzeti Show keretében a legjobb lovarnőket Az évi női nyereg lovasa címmel tüntetik ki. Mind Franciaországban, mind Svédországban és Németországban a női nyeregben lovaglók dámalovas szervezeteket hoztak létre. Hollandiában a lovas rendőrség is tagja a női nyereg egyesületnek. Magyarországon 2003 - ban alakult meg a Magyar Dámalovas Egyesület.

Csikósok

A csikósok egykor igen megbecsült tagjai voltak a magyar társadalomnak, a pásztorok közötti ranglétrán a legelőkelőbb helyet foglalták el. A ménesek gondozása, hajtása az ő feladatuk volt, mára ügyességüket jobbára csak versenyeken, bemutatókon láthatjuk. Jellegzetes lószerszámot használnak ma is, ez az úgynevezett patrac, a heveder nélküli nyeregféleség. Terelőeszközük a saját maguk készítette, díszes karikás ostor, mellyel a ménest terelik. A csikósok legfontosabb társa hátaslovuk, akit sok mindenre megtanítanak. Régen hasznos hasznos módszer volt a lófektetés, így az éles szél és a támadók elől is megmenekülhetett ló és lovasa. Ma a csikósbemutató ügyességi gyakorlatai között szerepel a lóültetés és kendőlopás mellett. Egy történet szerint réges - régen egy német úr fogadást kötött egy alföldi csikóssal, hogy az ő kutyája okosabb a lónál. Azt állította, hogy a kutya azért okosabb, mert utasításra leül, lefekszik, erre a csikós bebizonyította neki, hogy az ő lova is képes ugyanerre. Azóta ez a mutatvány a csikósok körében hagyománnyá vált. A csikósoknak nem volt más eszközük, amivel megvédjék a méneseiket a rablóktól és a vadállatoktól, ezért megtanultak mesterien bánni az ostorral, ami nem csak fegyver lett, hanem játékaikban is szívesen használták. Külön attrakciónak számít a pusztaötös. Maga a produkció abból áll, hogy a csikóslegény a két hátulsó ló hátán állva hajtja a magyaros stílusban összefogott lovakat. Koch - ötösnek is nevezik, mert a bravúros mutatványt Ludwig Koch osztrák festő álmodta vászonra 1923 - ban, bár a képet valójában később keltetett életre a kiváló magyar lovas, Lénárd Béla. Régi metszetek között kutatva nemrég egy 1845 - ből származó cirkuszi plakátra bukkantak. A képen magyaros kantározású, összefogott együttes két hátulsó lován állva a magyar csikós összesen kilenc lovat hajtott. Ma már a csikósok egymás rekordjait döntik meg, már 16 lovat is hajtottak egyszerre. Ezekhez a bemutatókhoz igen jól betanított, rendkívül ügyes lovasemberekre van szükség, hiszen az erős iramban hajtott lovakon bemutatott pusztaötös valóban igazi lovas bravúr.

Magyar huszárok

A könnyűlovas magyar katonákat nevezik huszároknak közel ötszáz éve. Az elnevezés valószínűleg az olasz corsaro ( jelentése vágtató, futár ) szóból ered, mellyel talán a 14. században, Itáliában nagy számmal zsoldosként szolgáló könnyűlovas magyar katonákat illették. A huszár alakja a 15. századi forrásokban jelenik meg, mint páncél nélküli, legfeljebb sisakkal ellátott, lándzsás, pajzsos lovas vitéz. A huszárság hőskora a 16 - 17. századra, a török elleni harcok idejére tehető. Európában a hétéves háború, majd a napóleoni hadjáratok alatt szereztek hírnevet. A huszárok egyenruhája, fegyverzete a 18. században az európai országokban is elterjedt, és az elnevezést is átvették. Az 1848 - 49 -es szabadságharc csatáiban kiemelkedő bátorságukról ismét tanúbizonyságot tettek. Az első világháború lovasrohamaiban vitézül harcoltak, és még a második világháborúban is szembeszálltak a modern fegyverekkel és tankokkal. A magyar lovasság utoljára a második világháborúban Nyikolajev városánál bocsátkozott harcba 1941 augusztusában. A rendszerváltás után az ország különböző területein egyre több huszár - és hagyományőrző egyesület vállalta magára, hogy az utódoknak is bemutatja a huszárság hagyományait. Korhű ruháikban és fegyverzetükkel felhívják magukra a figyelmet. Parádés felvonulásaik szines0tik, gazdagítják ünnepeinket, csatabemutatóinkat, szórakoztatnak, és közben új ismeretekkel bővítik történelemtudásunkat, erősítik kultúránkhoz való kötődésünket. A Magyar Huszár - és Katonai Hagyományőrző Szövetség is szervez bemutatókat, felvonulásokat országszerte. A hagyományőrző egyesöletek közé tartozik többek között a Történelmi Lovastúra Egyesület ( Budapest ), a Jász Lovasbandérium ( Jászberény ), a Váci Huszárbandérium ( Budapest ) és a Fehérvári Huszárbandérium ( Székesfehérvár ).

A Magyar Köztársaság Lovas Díszegysége

2OO1 – ben megalakult a Magyar Köztársasági Lovas díszegysége, melynek jelenléte hagyományainkra épülve nemzeti ünnepeink méltóságát növeli. A Díszegység feladatai közé tartozik az állami, protokollünnepségeken való felvonulás, az alakzat megtartásával szerves egységet alkotva a honvéd díszzászlóaljjal. A díszegység tagjai lovas rendőrök, hagyományőrzők és amatőr lovasok. A díszegység lovait magyar fajták adják, így például nóniusz, mezőhegyesi és kisbéri félvér és keverék lovak. A díszegység megléte segíti a hagyományos magyar lófajták hasznosítását, megőrzését és bemutatását a nagyközönség számára.

Honfoglaló őseink nyomában

A magyarok nyilaitól ments meg uram minket! Talán közismert ez a régi óhaj, mely eredete legalább ezer évre datálódik. A magyar lovas íjászok Európa rettegett harcosai közé tartoztak. A technika fejlődésével úgy, mint Amerikában az indiánokat, itt is kiszorították ezeket a harcosokat és a hozzá tartozó félelmetes harcmodort a tűzfegyverek, majd a gépjárművek és egyéb modern harci eszközök. De a lóhoz és a hagyományokhoz hű harcmodor szerencsére nem tűnt el teljesen a magyarságból. Ma is lehet még látni a pusztában vágtató szilaj magyarokat, akik lóháton nyilaznak, vagy félelmetes ügyességgel szerzik meg egyik lovastól a féltett birkabőrt vagy egyéb stilizált ereklyét. Igaz, ma már csak Ópusztaszer, Kaposmérő, vagy egy – egy történelmi – művészeti fesztivál bemutatóhelyein. De aki elmegy megcsodálni ezeket a lovakat, bizony megdobban a szíve látván, mire is képes ember és ló. Ezeken a bemutatókon történelmi hitelességgel láthatjuk viszont a honfoglalás kori magyarok öltözékét és harcmodorát. Nézhetjük, ahogy elengedett kézzel, akár hátrafelé is nyilazva, alig 20 cm átmérőjű repülő korongot találnak el, vagy a karóra tűzött bábukat vágta közben lóhátról aprítják. És bizony könnyen tanúi lehetünk egy kis magyar lovas virtusnak is, hiszen nem lenne igazi a bemutató egy kis birkózás nélkül. Érdemes az ilyen bemutatókat egy kicsit a lovas szemmel is megvizsgálni, mert sokat tanulhatunk belőlük. A gyakorlatok során a lovas szinte mindig használja a kezét, így a lóra csak a csípőjével, testsúlyának helyes eloszlásával tud hatni. És bizony ez az egyik legalapvetőbb és ugyanakkor legmesteribb lovaglás. Itt ötvöződik a voltizs, a díjugratás és a díjlovaglás az ősi magyar vérmérséklettel és a ló iránti szeretettel, tisztelettel, ettől leszünk igazi lovas nemzet.

Ismeretlen származású ló bélyegzése

Ismeretlen származásúnak minősül:
- fedeztetési jeggyel rendelkező ló,
- amely már nincs az anyja alatt és a kanca DNS - vizsgálata már nem végezhető el,
- amelynek származását a DNS - vizsgálat nem erősítette meg.
Az ismeretlen származású lovakat is bélyegezni kell ( kivéve a bélyegzett, de a DNS - vizsgálat során kizárt egyedeket), de ezen lovak nullás bélyegzésűek lesznek és természetesen származási lap sem állítható ki rájuk. A bélyegzés a központilag szervezett helyszínen vagy a tulajdonos által megjelölt helyen történik, utóbbi esetben kiszállási díjat számolnak fel. A bélyegzéskor a felügyelő csikóbélyegzési jegyzőkönyvet állít ki. A csikóbélyegzési jegyzőkönyvet szintén meg kell őrizni, mert ez a lóútlevél igénylésének egyik alapdokumentuma. Ismeretlen származásúnak számítanak még a hamis bélyegzésű lovak. Hamis bélyegzésű az a ló, ami sütését láthatóan nem törvényes módon kapta, vagy bélyegzése alapján a nyilvántartásban szereplő lóval az egyed nem azonosítható. Ezeket a lovakat a lótenyésztési felügyelő újrabélyegzi.

Lóazonosítás

Lóazonosításra akkor van szükség, ha valakinek bélyegzett lova van, de sem lóazonosító lap (2000 előtt született egyedekről ), sem csikóbélyegzési jegyzőkönyv (2000 után született egyedekről) nem áll rendelkezésre és tulajdonosa nem tudja leolvasni a ló bélyegzését. A csikóbélyegzési jegyzőkönyv / lóazonosító lap a lóútlevélkiváltás egyik alapdokumentuma, amennyiben a lónak nincs származási lapja ( hiszen ezzel is lehet lóútlevelet igényelni). Ebben az esetben a területileg illetékes lótenyésztési felügyelő helyszíni ellenőrzés során azonosítja be a lovat és az azonosítás céljából csikóbélyegzési jegyzőkönyvet állít ki.

Származási lap

A lovak tenyésztése, lajstromba vétele, illetve nyilvántartása a származási lap alapján történik, alapadatai a humán területen használt születési anyakönyvi kivonathoz hasonlítanak. A három, négy vagy öt ősi sort tartalmazó származási lap kibocsátására a lovat bélyegző felügyelő az illetékes.Nyakon bélyegzett lovak esetében a megyejel egyértelműen tájékoztat a bélyegzést végző lótenyésztési felügyelőről, nyereghelyen bélyegzett lovak esetén (a törzstenyészetek lovainál) a Tenyésztési Iroda ad felvilágosítást.

Magyarországi ménesbirtok

Bábolnai Ménesbirtok ( 1789 )

1789 - ben a királyi udvar Csekonics József tanácsára, a gróf Szapháry családtól megvásárolta a 6600 holdas Bábolna - birtokot, amely a Bécsbe hajtandó vágómarhák pihenőállomásaként, valamint a Mezőhegyesi Ménes fiókméneseként működött, majd 1806 - ban önállóvá vált. 1816 - tól már csak arab mének fedeztek a ménesben. 1836 - ban Von Herbert őrnagy keletre indult lóvásárló expedícióra, és magával hozta Bábolnára a Shagya nevű almázott mézszürke mént is. Később ez a mén lett a bábolnai arab fajta névadója, és kiváló utódainak köszönhetően máig népes és virágzó fajtát alapított. 1878 - ban a Párizsi Világkiállításon a magyar királyi állami méneseket külön 500 frank értékű aranyéremmel jutalmazták. 1885 - ben került Bábolnára az O' Bajan fekete arab mén, és igen értékes fedezőméne lett az állománynak. Az első világháború végén román csapatok törtek be Bábolnára, és elhajtották az állomány Magyarországon maradt részét. 1925 - ben beállították a tenyésztésben a szintén értékes fedezőmént, Gazal II.- t. 1932 - ben Bábolna az akkori Európa legjelentősebb arab ménese volt. A második világháború után a Németországba menekített állomány visszakerült Bábolnára, de a háború alatt ithon maradt állomány megsemmisült, Az elkövetkező negyven év alatt a ménes vegetált, értékes ménvonalak és kancacsaládok pusztultak ki 1978 - ban a bábolnai arab fajtát nem mint arab telivért, hanem mint tisztavérű arab lófajtát ismerték el. Azonban a második világháború után alkalmazott túlzott arab telivér keresztezéssel a fajta majdnem elvesztette a jellegét. 1990 - ben regenerálták a shagya arab állományt, és újraélesztették a törzseket, és 2001 - ben megalakult a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. A tenyésztés mellett a hagyományok megőrzése és bemutatása szintén fontos feladat. A ménesudvar látogatható, a programok között szerepel a kocsi-, lovas és vadászmúzeum meglátogatása, a világhírű arab ménes mén - és kancaistállói, a fedett lovarda megtekintése, valamint a csikótelep és az arborétum, és benne a Híres Lovak Emlékparkjának bejárata. A fajta fenntartása és szaporítása mellett ma már megszokott, hogy a - nem feltétlenül szakemberek - szabadidős programnak tekintik a látogatást, ők az Ölbő pusztán tölthetnek el kellemes délutánokat, de szakemberek számára tanácskozásra is van lehetőség.

Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. Mátai Ménes (1880)

Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája, a legnyugatabbra fekvő sztyepp. Fűösszetétele egyedülálló. Az 1973 - ban az országban elsőként létrehozott nemzeti park 82 ezer hektárjával az ország legnagyobb védett területe. A világörökség része. Ez a környék régóta híres állattartó vidék volt. Az évezredek folyamán a Hortobágy pusztáin legelő vadállatokat, az őstulkot és a vadlovat fokozatosan a háziállatok váltották fel. Az 1700 - es években Debrecen és a környék többi települése külön méneseket legeltetett a közel 40 ezer hektárnyi területen. Ekkor még a szilaj pásztorkodás volt a jellemző. A hortobágyi lótenyésztés tehát nem olyanformán szerveződött, ahogy az ország más híres uradalmai és katonai tenyészeteinél látható. 1880 - ban a Debreceni Ménes Mátára települt, mely a város gazdáinak gazdálkodási központja lett. Innen ered tulajdonképpen a Hortobágy mai ménese, melynek meghatározó épületei az 1940 - es években épültek. A hortobágyi nóniusztenyésztés első írott nyoma 1843, mikor is Debrecen egy szürke marháért hat kancát kapott cserébe, majd az 50 - es években két mént is vásárolt. Kozma Ferenc munkásságának köszönhetően kialakult a nóniusz hortobágyi tájfajtája, melyet a mezőhegyesinél kissebb méret, szikárabb megjelenés és főként a fakó pej szín jellemzett. A második világháború ebben az állományban is komoly károkat okozott. 1961 - ben a mezőhegyesi nóniusz törzsállomány jelentős részét áthelyezték a Hortobágyra. A két élettér eltérő volta komoly alkalmazkodási nehézségeket okozott a lovaknak. A hagyományos használati igény csökkenése (a nóniuszt elsősorban mezőgazdasági igásmunkára használták ) és a mai modern igények napjainkban nehezítik a fajta további tenyésztését. Mára két tenyészcél alakult ki, a génmegőrzés mellett a sportlótenyésztés önálló útra tért. A Hortobágyi Állami Gazdaságot az 1990 - es években privatizálták. 2001 - ben a ménes ingatlan - és lóállományát a magyar állam visszavásárolta, s a Hortobágyi Nemzeti Parkra ruházta. A ménes kezelője a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht., melynek tulajdonában a ménes olyan önálló rendszerré vált, melynek feladatai közé tartozik a hortobágyi lótenyésztés, a lovas - és pásztorhagyományok őrzése, illetve a lovas idegenforgalom tradíciói. A hortobágyi idegenforgalomnak ma is szerves részét képezi a mátai ménes, mely egykor a Hortobágy legfőbb turisztikai látványosságát jelentette. Szenzációnak számít a híres ménes meghajtása. Az ország legnagyobb múltú lovas rendezvényének műsorát a ménes új arculatához igazították. A rendezvény ma a Pásztorok Ünnepe, Hortobágyi Lovasnapok nevet viseli. Itt bemutatkozhat a magyar lótenyésztés, valamint a lovas és pásztorhagyományok ápolói mutathatják be műsorukat. Versenyeket rendeznek hagyományos magyar fogatok részére, és látható a magyar tenyésztésű lovak derbije is. Emellett megünneplik az előző év legsikeresebb magyar sportlovát, az Év magyar lovát.

Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. (1785)

A Mezőhegyesi Ménesbirtok nem csak Magyarország, hanem egész Európa legrégibb állami birtoka. A ménest 1785 - ben II. József rendelete alapján alapították: ,,... tetszett Ő Felségének kegyesen elvégezni, hogy Magyar országban tulajdon Tsászári és Királyi ménes is, mely mint egy mag vető helye légyen a jelesebb termetű, s tartósabb erejű lovaknak, minden idő halasztás nélkül fel állíttassék, arra rendelvén amaz Arad vármegyében fekvő Mező Hegyes nevű alkalmatos pusztát.
A fajta alapítója, névadója Nonius Senior 1816 - ban került Mezőhegyesre. 1819 - ban Fechtig báró Tresztben vásárolta meg Gidrán Seniort, amely Bábolnán törzsmén lett, és fiát, Gidrán II. - t Mezőhegyesre osztották be. A fajta kiválási lehetőségét a sárga szín adta, így a gidrán tulajdonképpen a mezőhegyesi sárga ménesből alakult ki. 1836 - tól az angol félvér Furioso és 1852 - től a szintén angol North - Star is külön ménest kapott. A kettő keresztezéséből született meg a külön fajtának elismert Furioso - North - Star, más néven a Mezőhegyesi félvér, de később volt itt lipicai és arab ménes is. A két világháború alatt súlyos csapások érték a ménest, a lóállománynak csak egy része maradt meg. 1962 - től egy elhibázott döntéssel arra kényszerítették a ménesbirtokot, hogy ügető és ugrató sportlovakat tenyésszen, míg a hagyományosan tenyésztett fajtákhoz tartozó mének és kancák Hortobágyra, illetve a Nagykunságra kerültek. A nóniusz törzstenyészet azonban megmaradt. Jelenleg nóniusz, mezőhegyesi félvér és gidrán alkotja a lóállományt. A ménesbirtok alapítása óta a magyarországi lótenyésztés egyik kiemelkedő központja. Építészeti, tájképi és technológiai szenpontból egyaránt nagy jelentőségű. A Mezőhegyesi Ménesbirtok az UNESCO Világörökség várományosi listáján található, reméljük, a közeljövőben valóban felveszik világörökségeink közé.

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad (1951)

A lipicai fajta elnevezése onnan ered, hogy az első ménest1580 - ban egy Trieszt melletti kis faluban, Lipizzán alapították a Hbsburg - uralkodóház számára. A ménes alapításakor a következőket fogalmazták meg: Itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar számára lesznek elővezetve. Ezek a legkiválóbb és legtűrőképesebb lovak legyenek. Kemény és füves talajon járjanak ott, ahol kevés fű nő. A több mint 400 éves múltra visszatekintő fajta állományát többször kellett Magyarországra menekíteni. A lipicai ló magyarországi tenyésztését 1806 - tól számítják, több kitérő után 1952 - től a ménes számára a Bükk - fennsík ad otthont, ahol a természeti adottságok és a környezeti hatások nagyban hozzájárulnak a fajta fenntartásához. A csikók 3 éves korukig a Bükk - fennsíkon nevelkednek. A fennsík központi nevelőhelyén, Csipkéskúton hangulatos üdülőházak és panzió várja a vendégeket, Szilvásváradon pedig a Palavichini - kastély istállójában csodálatos mének és egy lótörténeti kiállítás látható. A Szilvásváradon tenyésztett lipicai elsősorban a fajta fogatos használatára alkalmas típusát képviseli, ezt bizonyítják a fogathajtó sportban elért eredmények is. Európa egyik legszebb fekvésű lovas - stadionjában az évről évre megrendezett Lipicai Lovas Fesztivál keretében színvonalas bemutatók láthatók, a vendégek közelebb kerülhetnek a lipicai lovakhoz, és megismerhetik a szilvásváradi lovas életet.

Bugaci Ménes ( 1960 - as évek)

A Bugaci Ménest az 1960 - as években alapították. A lóállományt neves fogathajtók alakították ki, úgy mint Abonyi Géza, Abonyi Imre, Juhász László. Bugac Puszta a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekszik, immár 30 éve működik lovasturizmus, de a régebbi ménesbirtoktól eltérően fajtatenyésztéssel itt nem foglalkoznak. A Kiskunsági Nemzeti Park területe az Ősborókás kivételével bejárható lóháton. Híres az itt látható lovasbemutató, melyet évente négyezer vendég látogat, és amely az egykori pásztorkultúra emlékét őrzi és mutatja be.

Kisbér (1953)

A 1848 - 49 - es forradalom és szabadságharc leverése után gróf Batthyány Kázmér birtokait elkobozták és a területen belül Kisbéren császári rendeletre 1853 - ban katonai ménest állítottak fel. Itt tenyésztették ki a külön fajtaként elismert, a településről elnevezett Kisbéri félvért. A második világháború komoly károkat okozott a ménesben. Ráadásul a település házait ért károk helyrehozatalához a ménes épületeit bontották le. Később a ménesbirtok megmaradt területén kialakították a Kisbéri Állami Mintabirtokot, majd 1947 - ben összevonták a bábolnai ménesbirtokkal. A két gazdaságból alakult meg 1948 - ban a Bábolnai Nemzeti Vállalat. 1954 - ben újraindult a versenylótenyésztés. Ebben a ménesben született 1960 - ban a 20. század legeredményesebb magyar versenylova, Imperiál. Az eredményesen működő ménest 1961 - ben elhibázott gazdasági megfontolásból megszüntették. A kisbéri fajta alkatában és belső tulajdonságaiban igen hasonlít az angol telivérre, bár a magyar éghajlat, a takarmányozás számos, a helyi viszonyokból következő előnyös tulajdonságot is eredményezett. Sajnos a fajta ma csak magántenyészetekben fordul elő.

A lovak betegségeiről

A ló leggyakoribb betegsége a bélsárpangás, avagy köznapi nyelvén: kólika. A lovak legveszélyesebb és egyben legköltségesebb megbetegedésének tartják, ilyenkor a ló tulajdonképpen felfúvódik. Megfelelő takarmányozással, ami illeszkedik emésztőrendszeréhez és a tápanyagok felszívódásának módjához, jelentősen csökkenthető a kólika kialakulásának veszélye. Kialakulására magyarázatot a ló emésztőtraktusának felépítése és annak működése adhat. A ló emésztőrendszere folyamatos, magas rosttartalmú takarmány felvételére rendezkedett be. A takarmány gyorsan áthalad a gyomron és a vékonybélen, majd a vakbélben és a vastagbélben tovább időzik, ahol baktériumok segítségével erjed meg. Ez a tíbusú emésztés azért alakulhatott ki, mert a lovak gyakran rostban gazdag, nagy mennyiségű, de rossz minőségű takarmányhoz jutottak. Ez ideális a vadon élő, illetve a rideg tartásban tartott lovaknak, ahol ugyan nem túl tápanyagdús, de annál nagyobb mennyiségű legelőfű vagy széna áll rendelkezésre. A nagy mennyiségű, ám koncentrált takarmányok felvételét tekintve azonban ez a rendszer rosszul tervezett. Magas abrakadagok esetén a gabonafélék gyorsan áthaladnak a gyomron és a vékonybélen, és ennek kevesebb, mint 60% - a emésztődik meg ez idő alatt. A takarmány igen magas energia - és fehérjetartalommal érkezik a vakbélbe és a vastagbélbe, ahol tejsavas erjedés kezdődik, ami lecsökkenti a Ph - t, ezzel rengeteg baktérium és protozoa pusztulását okozva. Ezek a baktériumok nemcsak kárba vesznek, de toxinok is képződnek, ami kólikához vezet.
Néhány jó tanács, melyek betartásával jelentősen csökkenthető a kólika kialakulásának a veszélye :
- Végezzünk folyamatosan féregtelenítést. Az emésztőrendszeri paraziták gyakran okoznak kólikát.
- Biztosítsunk mindig elegendő rostot a takarmányadagban. Minimum 1 kg szénát etessünk 100 testtömeg kg - on ként. A magasabb szálas arány tovább csökkenti a kólika veszélyét.
- Növeljük az etetések számát. Többször keveset enni a humán étrendben is tanácsos, ezt a lovaknál se felejtsük el. Ne etessünk egy alkalommal egyszerre 2,5 kg - nál több abrakot.
Ne felejtsük el, hogy a kólikát legtöbbször az ember okozza. Ha sikerül olyan takarmányozási kultúrát kialakítani, ami a lehető legközelebb áll a természetes takarmányozáshoz, akkor lehet kiküszöbölni a kólikát. Állandó, változásoktól mentes étrendet biztosítsunk, ami garantálja a bélbaktériumok sértetlenségét. A kólika általában heves hasi fájdalommal jár. A ló nem eszik, hasát nézegeti, kapar. Erősebb görcsök szemmel láthatóak a hasfalon, leizzad, sőt súlyosabb esetben hempereg, vergődik. Ez utóbbit mindenképpen meg kell akadályozni, mert könnyen bélcsavarodást kaphat. A trágyája normál esetben sárgásbarna színű, puha, de egybeálló gombócokból áll, és felületét fényes nyálka borítja. ( Kólika, azaz bélsárpangás esetén ehhez képest színe sötétebb, kemény, száraz bogyókat tartalmaz. ) Sajnos ez egy olyan betegség, mely kezdetben könnyen gyógyítható, de ha nem érkezik időben szakorvosi segítség, akkor súlyos szövődmények alakulhatnak ki. Az állatorvos szinte sosem tud a kezdeti időszakban jönni, ezért célszerű, ha minden lótartó megtanul injekciót beadni a vénába. ( Ez egy állatorvos segítségével könnyen elsajátítható. )

Mit tegyünk, ha kólikás a ló?

Legfontosabb, hogy vegyük észre! Abból, hogy kedvetlen, nem eszik, esetleg nyugtalanul sétál. Ilyenkor a hasfalon át jól halhatóak a bélhangok. Normális esetben állandó zörejek és kb. 8 másodpercenként egy hangos morajlás halható. Bélsárpangás esetén ezek a hangok elhalkulnak, esetleg meg is szűnnek. Legelső feladat a fájdalomcsillapítás. A lovat ki kell vinni sétálni, de nem futtatni. A fájdalomcsillapító rövid időn belül csökkenti a görcsöket. Sokszor csak egy kis megrekedt bélgáz okozza az egyébként erős fájdalmakat, mely a séta során megélénkülő bélmozgással távozik is. Ilyenkor nincs szükség további gyógykezelésre. Más betegségek szövődményeként is kialakulhat kólika, mely általában abból ered, hogy a beteg ló nem mozog. Ha lehetőség van rá, akkor a lóval sétáljunk 5 - 10 percet naponta többször, még az egyébként lázas lóval is. Kivételt képez a patairha - gyulladás ás a bénulásos izomfesték - vizelés, mely teljes boksznyugalmat kíván. Minden betegség esetén számolni kell ezzel a komplikációval, így a beteg lovat diétás étrenden kell tartani. Lehetőleg magas fehérjetartalmú takarmányt ne kapjon ( lucerna, kukorica ). Egyen csak réti szénát, és ha lehet, hagyjuk el az abrakot. Ha ezt nem tehetjük, akkor kevés beáztatott zab és korpa kis keserűsóval meghintve ( mely hashajtó hatású) legyen a táplálék. Füvet, zöldséget, gyümölcsöt ehet. Javulás esetén pár nap alatt fokozatosan kell visszatérni az eredeti étrendre. Mindenféleképp nézessük meg állatorvossal a lovat, különösen akkor, ha többször ismétlődik a betegség, vagy nehéz munka után lett kólikás a ló. Ez azért fontos, mert a hasi fájdalom a hereburoksérv egyik ismertetőjele. Heréltnél és csődörnél jelentkezik. Az oka, hogy a nemi szervnél lévő lágyékgyűrű ( ahol a here - és húgyvezeték megy le a herezacskóba ) kitágult nyílásán át ( pl. erőltetett munka után ) a bél is kitüremkedik, sőt később kizáródik és elhal. Ilyenkor a herezacskó dagadt és hideg. A betegséget az állatorvos egyszerű rektális vizsgálattal egyértelműen diagnosztizálhatja. Csak azonnali műtéttel orvosolható, akkor viszont nagyon jó gyógyulási aránnyal.

Bénulásos izomfesték - vizelés

Még egy jellemző betegsége a lónak a myoglobinuria, vagyis a bénulásos izomfesték - vizelés. A köznyelvben azért hívják ünnepi betegségnek, mert az ünnepek miatti 2 - 3 napos lópihenők után szokott jelentkezni. Erőteljes, rendszeres munkát végző ( sportló, versenyló ) és jól táplált lovon szokott előjönni. Az oka az, hogy a munka során az izomban nagy mennyiségben jelenlevő glikogén a pihenőnapok utáni első mozgáskor hirtelen alakul át tejsavvá, a gyorsan jött, nagy megterhelés miatt az anyagcsere felgyorsul, a méreganyagok pedig nem tudnak elég gyorsan kiürülni a szervezetéből. Ez egy erős izomfájdalmat és lemerevedést okoz és a későbbiek során izomsorvadáshoz vezethet. A vizelet a kiválasztódó izomfesték miatt vöröses színűvé válik. Ha észleljük, azután a lovat nem szabad mozgatni, ha pedig nem otthon van, egy, másfél órai pihenő után, mikor kicsit oldódik a görcs és merevség, lassan haza kell vezetni. Izomlazítókkal és gyulladáscsökkentővel, állatorvos segítségével kezelhető. A megelőzés ebben az esetben is nagyon fontos. Az erőteljes munkát végző lovat alaposan le kell sétáltatni, hogy ezeknek az anyagoknak nagy része lebomoljon. A karámban tartott lovaknál ritkábban alakul ki a betegség, mert egész nap ( munka előtt és után ) sétálnak. Sokan nem tudják, hogy azoknál a lovaknál, melyek huzamosabb ideig ( 8 - 10 nap ) nem mozognak ( sántaság, betegség ) azért nem alakult ki, mert ennyi idő alatt maguktól lebomlanak a betegséget kiváltó anyagok. Az alultáplált ló esetében nincs minek felszaporodnia. De természetesen nem ez a követendő útja a prevenciónak.

Takarmánymérgezés

Nagyon veszélyes betegség a takarmánymérgezés és az ebből kialakuló heveny savós patairha - gyulladás. A mérgezés általában penészes takarmánytól alakul ki. Létrejöhet azonban hirtelen takarmányváltáskor is, mikor a szervezet nem képes semlegesíteni a hirtelen és nagy mennyiségben bekerült méreganyagokat, melyek amúgy nem okoznának problémát. Természetesen nagy szerepet játszik az egyéni érzékenység is. Ismertetőjele a lábak ödémás duzzanata, mely általában séta után csökken. Sokszor a hasa alja és a herék is bedagadhatnak, esetleg allergiás duzzanatok jönnek ki különböző testrészeken. Gyógyítása kombinált kezelést, szakorvosi ellátást igényel.

Féreghajtás

Bár orvosi téma, de a legtöbb esetben a takarmányozás közben rendszeresen elvégezheti a gazda is. A féreghajtás megelőző jelleggel - legalább évi rendszerességgel - folyamatos kell, hogy legyen, akkor is érdemes elvégezni, ha lovaink nem mutatnak semmilyen tünetet. ( A fogyás lehet a férgesség jele, ilyenkor ugyanis a ló nem tudja teljesen hasznosítani a takarmányt. ) Fontos, hogy az állományon egyszerre hajtsuk végre a féreghajtást, különben az alomban megmaradó féregpeték visszafertőzik az állományt. Évente legalább kétszer, tavasszal és ősszel meg kell ismételni e műveletet.Aki teheti, az háromhavonta végezze el. Többfajta féreghajtó gyógyszer létezik paszta, pellet, granulátum, folyadék formájában. Egyik hatása sem teljes körű, ezért legalább kétfélét kell használni egy év alatt. Van, amelyik csak kifejlett élősködőre hat, van, amelyik a petére is. Ráadásul a különböző fejlődési folyamatok sokszor egy időben jelentkeznek az állománynál, ezért elengedhetetlen egy komplett féregtelenítési program kialakulása. Fontos, hogy vemhesség és szoptatás alatt nem mindegyik használható. Adagolásuk általában a csomagoláson testsúlykilogrammban van megadva.

Élősködők

A tavasz beköszöntével a kellemesen simogató első meleg napsugarak nemcsak minket, embereket és négylábú kedvenceiket csalnak ki a szabadba, hanem sajnos a különféle soklábú és sokszárnyú jószágot, nevezetesen a rovarokat és társaikat is. A jó idő megjelenésével növekednek az ezzel kapcsolatos gondok is: kinek jutottak volna eszébe hideg téli estéken a legyek és a szúnyogok? Sajnálatos módon azonban a tavaszi kilovaglások alkalmával, vagy a karámban, illetve az istállóban is egyre többükkel találkozhatunk. De ha idejében felkészülünk a kellemetlenkedők támadásaira, megakadályozhatjuk, hogy komolyabb bajt okozzanak kedvenceinknél. Hasonló a helyzet a különféle belső élősködőkkel is, amelyek talán még a fent említett külső élősködőknél is nagyobb károkat okozhatnak a gazdaszervezetben, különösen azért, mert előfordul, hogy a lótulajdonos túl későn veszi észre, hogy baj van - miközben a belső élősködők megtelepedése is megelőzhető lenne megfelelő készítmények rendszeres használatával. De nézzük sorjában. A különféle élősködőket - melyeknek közös jellemzője, hogy az úgynevezett gazdaállat ( esetünkben a ló ) szervezetéből szerzik meg táplálékukat, vagy épp a szaporodásukhoz, illetve fejlődésükhöz szükséges közeget - két nagy csoportra szoktuk osztani, külső és belső élősködőkre.

A belső élősködők

A belső élősködők életszakaszaik egy részét a gazdaszervezeten bélül töltik el, és jelenlétükkel mindenképpen zavarják a gazdaállat megfelelő fejlődését. A belső élősködőkkel fertőzött ló kondíciója leromlik, a felvett takarmányt nem képes szervezetében a megszokott mértékben hasznosítani, lesoványodik. A férges ló gyakran kólikás tünetekkel is jelzi megbetegedését. Megfelelő gyógyszeres kezeléssel megelőzhetjük a belső élősködők megtelepedését a szervezetben, illetve ha már megtörtént a baj, akkor is van mód gyógyító kezelésre. A leggyakoribb belső élősködők egyike a Parascaris equorum, az orsóféreg, melynek petéi szájon át kerülnek be a ló szervezetébe. A vékonybélbe jutva a petékből lárvák lesznek, amely vándorolni kezdenek a ló szervezetében, és eközben súlyosan károsíthatják a létfontosságú szerveket, például a tüdőt, de a májat is. A vándorlás befejeztével a lárvák ismét a bélbe jutnak vissza, ahol kifejlett férgekké alakulnak, és lerakják petéiket, amelyek a széklettel a külvilágra kerülnek, és ismét megfertőzik az állatokat. Az orsóférgesség legfőbb tünete a ló kondíciójának romlása, a csikók fejlődésének lelassulása, de súlyos esetben a vándorláskor a tüdőbe kerülő féreglárvák komoly légzőszervi problémát is okozhatnak. A Strongylis vulgaris a vastagbélférgesség okozója, amely az orsóférgességhez hasonló kártétele mellett az artériákban zajló lárvavándorlással vérrögök képződését, és ezzel egyes artériák eltömődését is okozhatja.Ez a bélszakaszokban súlyos, sőt néha végzetes kimenetelű kólikához is vezethet, de ugyanígy akár a hátulsó végtag sántaságát, az izmok működésének romlását is okozhatja. Az Oxyuris equi által okozott hegyesfarkú - férgesség nem tartozik a túlzottan veszedelmes károkat okozó belső élősködők közé, inkább csak kellemetlen a ló számára, illetve jelzi a tulajdonosnak, hogy már el is késett a féregtelenítéssel. Ennek első intő jele a faroktő viszketése, dörzsölése. Az ismertetett élősködők mellett még számos más belső élősködő kártétele is veszélyeztetheti lovaink egészségét, mindegyikük felsorolására azonban jó néhány oldalra lenne szükség. Ám ha a lótulajdonosok betartják az istálló - és a legelőhigiénia alapvető szabályait, valamint rendszeresen féregtelenítik lovaikat, remélhetőleg sosem kell találkozniuk ezekkel a kellemetlen élőlényekkel.

Külső élősködők

Míg a megelőzés révén a belső élősködők kártételeivel talán sohasem kell szembesülnünk, addig a külső élősködők egy része sajnos hozzátartozik a nyári hétköznapokhoz. A legközismertebb repülő rovarok, amelyek ott donganak a legtöbb istálló és legelő körül, nem csak zavarják a lovakat, hanem számos fertőző betegség terjesztői is lehetnek. A szúnyogok elsősorban a fertőző kevésvérűség terjesztésével okozhatnak felbecsülhetetlen károkat a lóállományokban. A fertőző kevésvérűség ugyanis gyógyíthatatlan betegség, amely ellen nem lehet védekezni vakcinázással, csak a lóállományok szűrését lehet elvégezni, ez viszont évente kötelező a tenyész - és a versenyeken részt vevő állatoknál. A legyek is számos kellemetlenséget okozhatnak a lovaknak: a lovon lévő sebekbe, sérülésekbe lerakják petéiket, illetve különféle baktériumokat hordozva is elfertőzhetik azokat. A Gasterophilus intestinalis nevű légyfaj és néhány közeli rokona pedig még ennél is komolyabb gondot jelenthet: a kifejlett rovarok petéiket a lovak szőrszálaira rakják le, aztán ha a lovak lenyalogatják azokat, a szájba kerülő petékből kikelő lárvák befúrják magukat a nyelv alá, és szájgyulladást okoznak, illetve a gyomorba kerülve károsítja a gyomor nyálkahártyáját. A lárvák még átalakulásuk előtt a bélsárral a külvilágra kerülnek, és ott kifejlett rovar lesz belőlük. A kullancsok is súlyos betegség terjesztői lehetnek. A Dermacentor marginatus nevű kullancsfaj terjesztheti a babesiosis nevű betegséget, mivel nyálával a gazdaállat szervezetébe juttathatja a betegséget okozó vérélősködőket. A babesiosis elpusztítja a vörösvértesteket, a széteső vörösvértestekből kiszabaduló vértestek így kiválasztódik a vizeletbe, amitől a vizelet sötétvöröses, barnás lesz. A betegség magas lázzal jár, és súlyos esetben akár az állat pusztulásához is vezethet. Szintén meg kell említenünk a külső élősködők károkozásai közé tartozó rühösséget is, amelyet leggyakrabban a Sarcoptes scabiei var equi okoz. A rühösség szerencsére többnyire elkerüli a megfelelő higiéniás körülmények között tartott, rendszeresen ápolt és egyébként is egészséges lovakat, és csak a rossz tartási körülmények között lévő lovakat támadja meg. A viszketés, gyakori vakaródzás, és étvágytalanság, fogyás azonban intő jel lehet, hogy mégis rühességgel van dolgunk. Az élősködők elsősorban a sörény és a farok szőrzetébe fészkelik be magukat, ahol előbb kis hólyagocskák jelennek meg, bőrgyulladás alakul ki, majd a szőr ki is hullik.
Mint a fentiekből láthatjuk, a lovakat számos külső és belső élősködő veszélyezteti, az ellenük való védekezés az ember feladata. Ma már számtalan szer közül választhatunk, akár megelőzésről, akár a már kialakult fertőzés megszüntetéséről legyen is szó. Abban a tekintetben is igen széles a kínálat, hogy egy - egy alkalommal mely konkrét fajok ellen akarunk védekezni, de választhatunk széles hatásspektrumú, több faj ellen védelmet biztosító készítményt is. A belső élősködők elleni védekezésre használt féreghajtó szereket egyszerűen megetethetjük a lóval, a külső élősködők elleni védelemben pedig sokféle, általában a ló szőrére vagy bőrére juttatható folyékony szer közül választhatunk. De vehetünk olyan készítményt is, amely egyszerre nyújt védelmet a belső és a külső élősködők ellen is, így egy kezeléssel védekezhetünk mindkét csoport támadásai ellen. Azonban ahhoz, hogy megfelelő szer mellett döntsünk, kérjük ki állatorvos tanácsát, aki a megfelelő rendszerességet is előírja, és így valóban hatékonnyá tehetjük a védekezést.

Kötelező és ajánlott védőoltások, vérvizsgálatok

Minden lótulajdonos köteles évente egyszer lovát bevizsgáltatni fertőző kevésvérűségre, takonykórra. Nem sportlovak esetében általában csak kétévente teszik meg. A körzeti állatorvos feladata a vért levenni és bevizsgáltatni. Ezek a betegségek bejelentésre kötelezettek és megjelenésük esetén az egész állomány kiirtását vonják maguk után, sőt még a környéken tartózkodó állatok is belekerülhetnek ebbe. Azért van rá szükség, mert e betegségek nem gyógyíthatók, viszont rendkívül gyorsan terjednek. Ezért kell nagyon odafigyelni arra, hogy egy újonnan vásárolt lónak az ezekre vonatkozó orvosi igazolásai meglegyenek, mindezzel együtt nem árt pár hétig elkülöníteni az állatot. A védőoltások közül a lóinfluenza elleni oltást írják elő, ennek több változata létezik. Ajánlatos a mostanában nagyon terjedő herpeszvírus ellen is beoltani lovainkat, mert ez fertőző, és vetélést okoz.

Gyógyszerekről

Mi az, amire szükségünk lehet házi patikánkba? A lentiek főleg humán gyógyászatban használt gyógyszerek. Az állatgyógyászati cikkeket ad. us. vet. kifejezés jelöli.
Fertőtlenítőszerek:
Betadine, Jód, Arugeen spray ( injekciózás esetén, sebek fertőtlenítésére). 3% - kos Hydrogén - peroxid ( Hyperol ) ( sérülések, nyírrothadás lemosására). Sterogenol oldat, Ritosept oldat, Neomagnol ( fertőtlenítő lemosására).
Sérülésekre való krémek:
Hydrocortison 2,5 % - kos krém, Ebrimycin gél ( együtt és külön is lehet használni sérülésekre, de csak egy - két napig. Utána hámosítóval kell kenni, nagyon erős gyulladáscsökkentő antibiotikummal kombinálva.)
Neogranormon kenőcs ( hámosító ).
Trümmeli paszta ( ad. us. vet. ) (hámosító, fertőtlenítő).
Mikulitz kemőcs ( ad. us. vet.) ( A csüd sérüléseire vagy mellőzésképpen is használható hámosító. A sebek utáni kemény pörkök eltávolítására.)
Mercurochrom oldat ( hámosító ).
Gombás megbetegedésekre:
Baranszky paszta ( ad. us. vet.) ( A tarlósömör leghatásosabb ellenszere. Szinte mindenfajta sömör és gomba kezelésére jó).
Castelláni oldat, Trichlorata oldat ( többféle gombás fertőzés kezelésére ).
Pataápolásra:
SBC paszta ( ad. us. vet.) ( nyírothadás kezelésére )
Fakátrány ( nyír és talp megóvására).
Féreghajtók:
Equalan, Panacur, Thelmin, Vermitan, Mebenvet ( Általában paszta formában kapható. Több ló esetén érdemesebb az 500 gr - os granulátumot választani. )
Görcsoldók:
Algopyrin inj. No - spa inj. ( ad. us. vet. ) ( lehet vénásan és izomba is adni ).
Vizelethajtó:
Furosemid injekció.
Allergiás reakciók esetén:
Dehistin inj. ( ad. us. vet. ), Depersolon inj. Nomilen inj., Calcimusc inj. ( komplex terápia részeként alkalmazható ).
A szem betegségeire ható gyógyszerek:
Ultracortenol, Depersolon szemcsepp ( gyulladáscsökkentő ).
Irgamid, Garasone, Septosyl szemkenőcs ( antibiotikum ).

Fontos tudni, hogy bármilyen kis gyulladás van a ló szemében, akkor azonnal el kell kezdeni a kezelését. A szaruhártya nagyon érzékeny, és elhanyagolt szemgyulladás esetén hályog alakul ki, mely vaksághoz is vezethet. Először a szemcseppet kell belecsepegtetni. Sokszor megy sár vagy valami kis növénydarab a ló szemébe. Ezt izotóniás sóoldattal vagy szemcseppel kell kimosni. Utána mindenféleképpen fojtatni kell a kezelést antibiotikumos szemkenőccsel, mert a cseppek általában gyulladáscsökkentő hatásúak, de önmagukban nem elegendő a használatuk. A kenőcsöt nem a szem mellé, hanem közvetlenül a szembe kell bejuttatni, elegendő, ha az alsó kötőhártyát óvatosan lehúzzuk, és arra tesszük a krémet.

Egyéb gyógyászati módok

Jó hatásfokúak a különböző, gyógyszertárakban kapható gyógyteák. A borsmenta és kakukkfű tea köhögéscsillapító, a kamilla gyulladáscsökkentő hatású. Általában szeretik a lovak, de a teák megitatása nem mindig egyszerű. Átlagosan egy vödör vízben 2 - 3 evőkanál teát kell megfőzni. Hidegen kell itatni, ha lehet reggel, etetés közben. Önitatós istállóban ezt legcélszerűbben úgy alkalmazhatjuk, ha éjszakára elzárjuk a vizet, így a ló reggel szomjas lesz, és hamar kiissza a teát. Ha csak egy pár kortyot iszik belőle, már az is hatásos lehet. Naponta többször meg kell kínálni a teával, utána következhet az itatás sima vízzel. A homeopátia az állatgyógyászat területén is egyre nagyobb teret hódít, komoly eredményekkel. Ma már az állatgyógyászatban is nemzetközileg elismert és hatásos gyógymódnak számít. Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több szakorvos igyekszik elsajátítani homeopátiás ismereteket, és emellett egyre intenzívebben folyik az oktatása, népszerűsítése.

Pataápolás

Sokan nem tudják, hogy mennyire egyszerű dolog, mert időről időre ezen a területen is divathullámok söpörnek végig. A ló patáját is kezelni kell ugyanúgy, ahogy az ember a kezét is hidratálja néha. Ilyenkor a pata víztartalmának megőrzése a cél, nem pedig az, hogy színe közelítsen az abszolút feketéhez. Természetes körülmények között a reggeli harmat, az eső és a hó teszi mindezt meg helyettünk. Egy rendszeresen kezelt patát elég egy héten egyszer - kétszer vízzel lemosni, de ilyenkor legalább 5 percig kell áztatni. Ez idő alatt megszívja magát vízzel, és mikor a felülete mattá válik, akkor kell bekenni a patakenőccsel. A patamosásra főleg nyáron kell nagyobb hangsúlyt helyezni, hiszen ilyenkor általában száraz a talaj. Vizesebb időkben a mosásnak inkább a tisztán tartás szempontjából van jelentősége.
A pata ápolására szintén többféle kencét használhatunk. Lehet boltban venni, gyógyszertárban kevertetni, és lehet otthon is készíteni patakenőcsöt. Alapanyagnak legjobb a vazelin. Ha ebbe melegen keverünk ricinus - vagy kukoricacsíra - olajat, vagy szintén gyógyszertárban készített vitaminos babaolajat, akkor megtettünk mindent lovunk patájáért. ( A patára ható szerek közül az E - és A - vitaminnak és Panthenolnak van szerepe. Ezeket az összetevőket külön is be lehet keverni a kenőcsbe. ) Minden ki - és bemenetel előtt ellenőrizzük a ló patáját, hogy nincs e rajta sérülés, és tisztítsuk ki.

A nyírrothadás

A pata egyik leggyakoribb betegsége a nyírrothadás. Ezt általában anaerob rothasztó baktériumok okozzák, melyeknek leghőbb ellensége a szárazság és a levegő. Ezért fontos, hogy az alom száraz, és a ló patája gondozott legyen. Ha állásban áll, akkor nagyobb a veszélye a nyírrothadásnak, ezért ilyenkor tegyünk forgácsot vagy fűrészport a szalma alá. A nyírrothadás mindig a középső nyírbarázdából indul ki, ellentétben a patarákkal ( a nyír és a talp szarujának egy jóindulatú túlburjánzása ), ami a szélsőből. Ez utóbbi csak nagyon nehezen és elég radikális módszerekkel kezelhető és hajlamos a kiújulásra. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi indítja el a folyamatot, de az biztos, hogy a nyírrothadásból is kialakulhat. A nyírrothadás könnyen felismerhető kellemetlen és jellegzetes szagáról és a fekete kenőcsös váladékról, melyeket a rothadó baktériumok termelnek, mikor feloldják a nyír szaruját.
Kezelése viszonylag egyszerű. A belső nyírbarázdát a patakaparóra tekert vattával ki kell tisztítani. Ilyenkor jó mélyen bele lehet és kell nyúlni a résbe, de vigyázva arra, hogy ez már egy érzékeny terület. 3% - os Hyperol oldattal,majd jóddal, Betadinnal vagy hasonló fertőtlenítőszerrel mossuk át. Utána SBC pasztát és vattát kell beletömni. Ezt elég naponta egyszer megtenni, ha a vatta nem esik ki. Általában egyheti kezelés után már kiszárad a nyír, de ezzel nem fejeződött még be a folyamat, ugyanis 2 - 3 hónap is eltelik, mire az elhalt rész alatt új szaru kezd képződni. Ez idő alatt a kiújulás megelőzése érdekében nem árt hetente egyszer megismételni a kezelést, hogy a még megbúvó baktériumok is elpusztuljanak. A pata akkor tekinthető gyógyultnak, mikor a nyír már teljesen új, rugalmas száraz szaruból áll. Tévedés az, hogy ha a karám sáros, akkor nyírrothadást kap a ló. Az ép szaru nagyon ellenálló. Ezek a baktériumok csak akkor tudják megtámadni, ha valami miatt sérül. Erre nagyon alkalmas a trágyalé, ami egy idő után egyszerűen feloldja a talp és a nyír szaruját, megszüntetve ezzel annak ellenállását. ( A fakátrány segíthet a megelőzésben, ez a sűrű, fekete, kátrányszagú folyadék egy ideig ellenállóbbá teszi a talpat és a nyírt a trágyalével szemben, így csökkenti a rothasztó baktériumok bekerülésének esélyét. ) Sáros, vizes idő esetén az iskolába való bemenetel előtt nagyobb figyelmet kell fordítani a pata tisztogatására. Az SBC paszta egy nagyon erősen szárító krém. Használatánál gumikesztyű alkalmazása indokolt. Állatorvos írja fel receptre és gyógyszertárban váltható ki. Régebben kék színű rézgálicot használtak, ami kevésbé hatásos, ráadásul mérgező emberre és állatra egyaránt és a bőrön át is felszívódik.

Patarepedés

A másik gyakori probléma a patarepedés. Ez nem az, amikor alulról felfelé reped a pata, mert az megfelelő körmöléssel helyrehozható. A talaj által okozott nyomásokat és az ilyen kis repedéseket károsodás nélkül el tudja viselni a ló. Komolyabb gondot a felülről, a pártaszélről ( ahol a kemény szaru átmegy a puha részbe ) lefelé irányuló repedések okoznak. Ezek lehetnek átható vagy felületes repedések. Sajnos egy idő után szinte minden felületes repedés áthatóvá válik ( ami azt jelenti, hogy a szarutok teljes vastagságában megreped), hiszen a ló patájának hihetetlenül nagy terhelést kell minden lépésnél elviselni. Ilyenkor a repedésből vér szivárog és a gyulladás miatt átmeneti sántaság léphet fel. Kezelését patkolókovácsra vagy állatorvosra kell bízni, akik patametszést hajtanak végre. Amit mi tehetünk, az, hogy fertőtlenítjük, majd bekötjük a patát. Jó, ha mindig kéznél van egy patareszelő és egy patafaragó kés, mert ezzel kisebb alakításokat mi is elvégezhetünk. ( Természetesen előtte alaposan tanulmányozni kell ennek a módját.) Ha szakemberre bízzuk ezt a feladatot, akkor 6 - 8 hetente feltétlenül meg kell körmölni, illetve patkolni a patát.

Patairha - gyulladás

A patairha - gyulladás veszélyessége a ló sajátos lábszerkezetéből ered. A betegség kifejezetten rossz kimenetelű is lehet. A külső kemény szarutok és a belül elhelyezkedő patacsont között csak az úgynevezett szarulemezek tartják a kapcsolatot. A pata bármely gyulladása esetén a szarulemezek között savókilépés indul meg, ezzel megszakítva a kapcsolatot a csont és szarutok között, majd a ló súlya következtében a patacsont megsüllyed és előrebillen ( rotálódik ). Ha a savókilépés az egész patára kiterjed, akkor a szarutok egyszerűen leesik a csontról. Általában a ló ezt már nem éri meg, mert a szenvedéstől legyengül és a szövődmények ( felfekvés, tüdőgyulladás ) miatt elpusztul. Az első 2 - 3 napban elkezdett megfelelő és radikális kezeléssel megmenthető a ló élete, de nagyon valószínű a rokkant pata kialakulása. Kezelni csak kórházban lehet. E betegség kialakulhat szeptikus ( mikor egy sérülés elfertőződik, vagy ellés utáni méhlepény bennmaradása esetén ) és traumás módon. Ez utóbbiról azért fontos tudni, mert pl. patkóhoz szoktatott ló patkó nélküli járása kemény talajon is kiválthatja. Ugyanígy kialakulhat egy kemény sziklára vagy kőre való rossz lépéstől is. Ezek időben elkezdet kezelése esetén a kilátások jobbak, mint az előző kettőnél. A baj csak az, hogy az időben történő észrevételhez szakavatott szemekre van szükség. Általában előbb első patákon alakul ki. Ilyenkor a pata meleg ( ezt mindig reggel, kimenetel előtt kell megnézni, mikor hideg a ló lába ) és a csüdartéria erőteljesen lüktet. A ló nem szívesen mozog, és maga alá húzza hátsó lábait, hogy kímélje az elsőket. Jellemző tünet még a pártaszél megdagadása, ám ez már túl későn alakul ki ahhoz, hogy hatékonyan kezeljék a betegséget.

Patkolás

Vasalásnak is hívják, kezdődik a pata megfaragásával, minek könnyítése végett a kovácsok gyakran tüzes lapáttal megsütik a patát: de ez hiba, mert az égett szaru porhanyóvá vagyis parázzsá válik. Továbbá arra is kell ügyelni, hogy a nyírről csak a foszladozó szaru távolíttassék el, és hogy a saroktámaszokkal való összeköttetése át ne metszessék. A kovács ezután elkészíti a patkót és felpróbálja, vagyis azt állapítja meg, hogy a patkó mindenütt érintkezik - e a pata hordozószélével. A felpróbálás meleg vagy hideg úton eszközölhető, de rendesen az első eljárást alkalmazzák, vagyis a patkót fekete - meleg állapotban teszik néhány másodpercre a hordozószélre s azután azt nézik, hogy mindenütt egyenletesen érintette - e a szarut. A hideg felpróbálásnál korommal, krétával vagy festékkel kenik be a patkót, s a hordozószélre nyomván, megfigyelik, hogy mindenütt megfesti - e azt. Végre még a patkó fölszögellése következik, minél a kovácsnak arra kell ügyelnie, hogy a húsos részekre ne verje, azaz meg ne nyilalja a lovat.( Pallas nagylexikon)

A patkolás veszélyei

A patkolás egyik célja, hogy megvédje a patát a túlzott kopástól és meggátolja a ló elcsúszását. (Ezenkívül úgynevezett gyógyító patkolást is ismerünk, aminek célja az esetleges patahibák javítása. ) Maga a patkolás civilizációs ártalom, ami szükséges rossznak is tekinthető. A patkó védi a patát a túlzott kopástól, de gátolja a természetes tágulást és összehúzódást is. A pata védelmében érdemes naponta kétszer, és a ló minden munkája után gondosan kikaparni. A patkót kb. hathetente le kell venni, hogy megőrizhető legyen a helyes lábvégtengely. A patkó felhelyezésének két elfogadott módja van. Az egyik a hideg patkolás, a másik a melegen való felhelyezése ( sütése ) a patára. Sütésnél a patkót a vörös izzásnál hidegebben kell feltenni, hogy el ne égesse a szarut. A túlzottan elégetett szaru elmorzsolódik, a patkó meglazul, minősége romlik, de fontosabb ettől, hogy kárt okoz a pataszerkezetben. A pata rossz hővezető, ezért a forró vasat anélkül lehet felhelyezni, hogy a lónak fájdalmat okozna, vagy megsértené a szaru alatt elhelyezkedő érzékeny réteget. A pata fehér vonala viszont nagyon jó hővezető, így komoly károkat okoz, ha a fehér vonalon felszalad a forróság. A forró vassal történő patkolás előnye a pontos felhelyezés és a biztonságos rögzítés, de ehhez pontos, rutinos kézre van szükség. Hideg patkolás esetén a patkót - ahogy nevéből adódik - hidegen rögzítik a patára. A hidegen felvert vasak gyorsabban lazulnak, mert nem illeszkednek olyan pontosan, mint a melegen feltettek. Egyetlen előnye, hogy a patkolás gyorsabb. A patkó felverése közben előfordulhat, hogy a szeg irányt változtat, és a pata érzékeny részét érinti, sérti, nyomja. Ennek jele, hogy a ló elhúzza, elrántja a lábát, ilyenkor a szeget el kell távolítani. A kihúzott szegen elszíneződés, a patán pedig vérzés figyelhető meg. Ilyen elszegelés gyakori a patkolásnak ellenálló, sérült, töredezett patájú lovaknál, de előfordulhat akkor is, ha nagyon elreszelték a pata fali részét, vagy a vasat túl szűkre igazították. Nem ritka ilyen esetben, hogy sántaság csak 12 - 24 óra elteltével jelentkezik. Ha ezt észleljük, minden esetben a munkát végző kovácsot kell értesíteni, hogy a problémát megszüntesse. Patkolás után érdemes a lovat lépésben és ügetésben megvezetni, hogy az esetleges problémára, sántaságra fény derüljön.